62. fejezet
Birtoklási jogok
Jobb kézfejemből ömlött a vér,
de Koikinek vagy fel se tűnt, vagy nem akart róla tudomást venni. Egy ideig
némán tűrtem és folytattam a mozgást, de elérkezett a pillanat, amikor már
egyszerűen képtelen voltam hanyagolni a fájdalom érzékelését, és leengedtem a
kezeimet a srác fenekéről.
- Akashi-sama! – könyökölt fel
nyivákolva. A szemei kielégítetlen vágytól égtek, és mélyedtek az enyéimbe –
Hát nem ezt akartad? – a tekintete kezdett megváltozni. Mintha kitisztult volna
kissé a látása… - Én ezt nem értem… – ült fel újra a combjaimra – Akashi-sama!
Akkor mondd meg, mit akarsz, és én megteszem! – egyre hisztérikusabb… nem lesz
ennek így jó vége.
- Sajnálom… - nyögtem ki,
miközben hevesen gondolkoztam, mit is tegyek. Ha megint eljátsszuk azt, amit
délben, hogy eljutunk kis híján a szeretkezésig, majd gyorsan átváltunk egymás
sietős kielégítésére, újból csak arra mutat rá, hogy lényegében semmi „jogunk”
együtt lenni… És én ezt nem akarom! Ha már lefeküdni se fekszünk le, végképp
nem birtokolhatom… - Koiki! – néztem fel rá komolyan, közben félig-meddig
feltámaszkodva a karjaimra – Lehetne, hogy ezután beszélgessünk egy kicsit? – a
srác egy másodperc alatt lefagyott, aztán kétségbeesett arckifejezéssel
szorosan ölelgetni kezdett.
- Akashi-sama! Kérlek, ne
szakíts velem! – hogy mi? Dermedtem le egy pillanatra én is, majd elmosolyodva
az épebb kezem a feje tetejére tettem, és megborzoltam a haját.
- Meg se fordult a fejemben,
Koiki – erre rám nézett könnyes szemekkel.
- Tényleg? – szipogott picit,
majd a bólintásomra Ő is megint mosolyogni kezdett, és úgy ölelt tovább – De
akkor… Miről akarsz velem beszélni? – ült fel újból, a kezeit a combom tetejére
támasztva.
- Öhm… nos… - kezdtem dadogva.
Ha mindazt elmesélem neki, ami most a fejemben kavarog… - Rengeteg dolgot
szeretnék rólad tudni… de igazából erre sosincs időnk – néztem el mellette,
közben finoman az egyik lábát cirógatva.
- Mármint… most nem akarsz
velem lefeküdni? – tette fel a kérdést minden körítés nélkül.
- Dehogynem! – próbáltam rögtön
védekezni, miközben még azt a kis mozdulatot is abbahagytam – Csak ez nem épp a
megfelelő alkalom… Itt van anya, Akasaku, fényes nappal van és még ez is… -
emeltem fel a jobb kezem, amin 5-10 centiméter hosszan szaladgáltak a
sárgás-vöröses, gennyes vérpatakok.
- Jaj ne! – fogott rá óvatosan
– Ez miattam van? Annyira sajnálom, Akashi-sama! – finoman közelebb vonta
magához, és babusgatva az arcához emelte. Lassan végigsimítottam vele a füle
mellett. Erre a szájához húzta, és figyelve a reakciómra, elkezdte nyalogatni,
csókolgatni. Kellemes és hűsítő érzés volt, annak ellenére, hogy forró volt a
lehelete. A tekintetében hamarosan újra felfedezhető volt valami lappangó
kéjvágy – Akashi-sama! – fejezte be nem sokára – Azt ugye nem bánnád, ha
esetleg ezt… máshol is csinálnám?
Őszintén megmondva én abban
reménykedtem, hogy valami számomra is előnyös póz ötletét veti fel… például egy
lovagló szerintem nem olyan megterhelő nekem… De én ezek után azt hiszem, csak
ne agyaljak efféle dolgokon!
- Gyere ide! – rántottam
magamhoz, majd hevesen megcsókoltam. Azt hiszem, erről ennyit, hogy nekem mi
jogom van az ilyenekhez… amilyen lelkes, biztos Ő se bánja a dolgot. A pólóját
elengedtem, és a másik kezemmel együtt elkezdtem ameddig ment, lejjebb tolni a
gatyáját, majd bal kézzel, lassan a boxere alá nyúltam. A csókja ugyanolyan
tüzes volt, mint azelőtt. Az az érzésem, ma megint az enyém lesz mindene…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése