98. fejezet

98. fejezet

Köszönöm. Bocsánat. Elnézést.

Reggel arra keltem, hogy valaki bár nem túl durván, de a hasfalamat rugdossa, aminek hála gyorsan felpattantak a szemeim. Akasaku volt, természetesen… Az esti, egészen családias hangulat szinte nullára csökkent. A megszentségtelenített plüssmacija miatt ordítozni kezdett velem. Fájt tőle a fejem…

- Jól van, bocsánat! – fogtam fél kézzel a fejem, közben a hátamat a falnak döntve – Ha nem tartasz fel ilyen hosszan, biztos nem alszok be a szobádban…

- Így segítsen neked az ember… – ültette fel Kiiromat a matracára. Összekulcsolt kézzel visszafordult felém – Amúgy a szüleid szerintem szét akarnak jelenleg tépni téged! Tehát ajánlom, hogy találd ki előre, mit hozol fel mentségedre! De mindenképp ess túl rajta minél előbb! Apukád órákig mászkált.

- Oké… - tényleg! Mit mondjak a szüleimnek? – Köszönöm a tanácsokat, Akasaku! – hajoltam meg előtte. Remélem, valóban rendbe lehet hozni még ezt a kapcsolatot Koikivel…

- Semmiség. Ott segítek, ahol tudok – mosolygott a lány. Nekem még mindig annyira furcsa…

- Jó reggelt! – léptem be a konyhába, ahonnan anyám hangját hallottam kiszűrődni.

- Akashi! – nézett rám apával, aki épp a kávéját készítette táskás szemekkel.

- Mégis hol voltál? Minden rendben van? Ugye nem esett bajod? – kezdte anyám…

- Miért nyomtad ki a telefont, amikor hívtalak?! – és csak vágták a fejemhez a kérdéseket és megrovásokat, aztán, mikor hagytak beszélni, közöltem velük, próbálva egy nyugodt hangot megütni, hogy Midorimanál voltam. Később, mivel Koikivel veszekedtem, átmentem kicsit egy másik ismerősömhöz, és elrohant az idő… azt hiszem az, hogy bűnbánóan fejet hajtottam előttük a végén, picit meglágyította a szívüket. Morogtak még valamennyit, de úgy tűnik, szerencsésen befejeztem ezt az eszmecserét is. Elnézésüket kérve ezután elvonultam a fürdőbe.

Hogy is mondta Koiki? Hánykor lesz a meccse? Csak a délutánra emlékszem… Akasaku vajon tudja a pontos idejét? Ki kell találnom, hogy kérjem a bocsánatát! Miért megy ez rajtam kívül mindenkinek olyan egyszerűen? Minden könyvben, mangában, filmben, animeben minden megoldódik egyetlen csókkal, vagy valami… De ez el nem tudom képzelni, hogy működhetne! De… meg kell próbálnom… Ha egyáltalán lesz rá lehetőségem! A meccs folyamán esélytelen, hogy találkozzunk… ha pedig kiszúr közben, lehet, hogy a meccs végén sietve távozik is… Kinézem belőle. Az utolsó percben már le kell mennem az öltözőkhöz, és elkapnom! De… ott lesznek a csapattársai… köztük az az idióta Rei… meg a kouhaia… Lesz annyi lélekjelenlétem, hogy ilyenkor magammal rángassam valahova, ahol megbocsátását kérhetem? Meg kell tennem… Talán máskor nem lesz rá lehetőségem…

Egy hideg zuhany után a szobámban az ágyra dobtam magamat. Most nem frissnek és üdének kéne éreznem magam? Bambultam a plafont. Gyerünk! Neki kell kezdenem a napnak és egy kis energiát vinnem bele! Ledobtam a törölközőt, és figyelmesen megválogattam a mai napi öltözékem. Jó, annyira talán nem nyalom ki magam, mint Midorima, de csak ízlésesen. Ing, nyakkendő, kulturált pulóver, minőségibb alsógatya… Miután tessék-lássék felöltöztem, tűnt csak fel az ágyam mellé helyezett válltáska. Ez az, amiben tegnap Midorima a pénteki anyagot hozta? El is feledkeztem róla, miután megláttam Koikit… Mindenképp bocsánatot kell kérnem tőle is…

Hány elnézés és bocsánatkérés hangzik még ma el tőlem…? Mintha én lennék a hibás, hogy minden ellenem van! Épp hogy csak a másik énem nem jelent meg, hogy még inkább az idegeimre menjen… Tényleg! Kiiroma este már Akasakunál volt… tehát kiszagolta, hogy a szekrényembe rejtettem? Vagy neki is megjelent volna, így a maci is visszakerült hozzá? Valószínűbb, hiszen nem akart kinyírni, miután hazaértem… pedig ilyen sokkhatás után, ha megtudná, hogy én voltam a bűnös…

Ahogy kinyitottam az ajtómat, hogy reggelizni menjek, Kichairo bújt a lábaimhoz. Nem sokat foglalkoztam vele még, mióta itt van… kiengesztelésként leguggoltam hozzá, és kicsit megsimogattam a hasát, miután a hátára vetődött. Aztán néhány percig még vakargattam a füle tövét, mígnem úgy döntött, megcibálja az ingujjamat, amit már nem szívesen hagytam neki. Meg is róttam érte picit, aztán felálltam, és vele a sarkamban mentem végig a folyosón, majd a szoba ajtajánál levált rólam, ahogy az asztalhoz léptem. Mindenki ott ült, és rám nézett, ahogy beléptem. Akasaku is szépen, mintha iskolába készülne volt felöltözve. Neki miért is kell kiöltöznie így, mikor Koiki meccsére megy velem? Helyet foglaltam az asztalnál, majd lassan neki is kezdtünk. A kutya végig nagy, csillogó szemekkel feküdt a küszöbön, és könyörgően pislogott ránk, minek eredményeképp anyám össze is ütött neki valamit a reggeli végén. Mosolyogva figyeltem, ahogy a kis szőrgolyó feszült figyelemmel lesi, ahogy készül a kajája, aztán anyám mellett ugrál, míg meg nem kapja azt.