111. fejezet

111. fejezet

Szende szűz vagy tüzes paripa?

Csalódottan ültem föl a combjára, és néztem le rá. Kerülte a tekintetem és az arca színe nagyjából a hajaméval volt azonos… Mégis mit kezdjek vele, ha ennyire életképtelen? Mélyet sóhajtottam, majd a vállai felett megtámaszkodva az arcához dőltem, mire kínos arckifejezéssel lehunyta a szemeit.

- Téged kicsit sem csigáz fel a gondolat, hogy letepertelek az ágyadon? – suttogtam halkan a fülébe. Biztosra vettem, hogy a válasz igen, a reakcióiból ítélve. Egy másodpercre visszafojtotta a lélegzetét, így szinte hallani véltem a heves szívverését. Százszázalékosan biztos vagyok benne, hogy lassan tűzbe jön! Finoman elkezdtem harapdálni a fülét, mire éreztem, hogy megfeszül alattam. Aranyos. Tökéletesen érintetlen, szűzi, bizonytalan arckifejezés… Sose hittem volna, hogy Midorimaról valaha is ilyet fogok mondani! Lassan a fél kezemet végighúztam a felsőtestén, majd megállítottam a nadrágján, mire újra összerándult. Apró mozdulatokkal játszadoztam az anyagon keresztül, közben a fülétől visszatérve a szájára. Annak ellenére, hogy még csak elölről kényeztettem, egészen kemény lett, és riadtan húzta össze magát alattam – Félsz Tőlem? – kérdeztem halkan, újra a fülén szórakozva a számmal.

- I… idióta! – válaszolta. Vigyorogva kezdtem intenzívebb mozdulatokat is alkalmazni – Akashi! Ne… szórakozz Velem! – búgta alólam.

- Miért ne? – nyaltam a fülébe.

- Ne legyél… ilyen gyerekes! Nem lesz ennek jó vége…

- Mi gond lehetne? – ha neki jobb, ha közben beszélünk, nekem mindegy. Izgató ez a hangszín…

- Ne próbálj meg kifigurázni! – elég hirtelen volt, ahogy lelökött magáról! Lefogta a kezeimet, és látszott, hogy a sírás határán van – Mégis mit akarsz elérni ezzel?!

- Ch… hát nem egyértelmű? – kérdeztem elnézve mellette. Zavar, mikor felettem van…

- Nekem nem – jelentette ki.

- Szexelni – böktem ki, hátha cseppnyi agya így könnyebben megérti…

- De hisz… mindketten férfiak vagyunk… - Ne már, hogy épp Ő akadjon fenn ilyenen! – Egyáltalán tisztában vagy vele, hogy két pasi hogy csinálja? – kérdezte vörösen, görcsösen a csuklóim szorítva.

- Tökéletesen.

- Akkor mégis… - kezdett bele, mire félbeszakítva megszólaltam.

- Ne játszd itt a szende szüzet, miközben totálisan fel vagy izgulva! – kínosan elfordította az arcát.

- Ez… ez annyira zavarba ejtő… - motyogta az orra alá. Mindjárt megtörik! A szorítása gyengül… - De ha komolyan ezt szeretnéd… ám legyen! – megnyugodtam volna végre, hacsak nem tűnik fel, hogy a két kezem a fejem fölött összefogja, és szabad kezével most Ő kezdett el engem kényeztetni lenn!

- Hé! Midorima! – próbáltam utat találni a kezeim kiszabadítására – Eressz el! – mélyen a szemeimbe nézett.

- Ha elengedlek, többet nem hagyod magadat… - felelte, közben egyre inkább a lábaim közé nyúlva. Ahogy tudtam, összeszorítottam őket. Az előbb még egész testében remegett és pironkodott, most meg ez! Hogy gondolja ezt?! – Akashi… - az ajkait az enyémekre zárta, és az eddigieknél jóval intenzívebben csókolt. Mocsok! Eddig erre miért nem voltál képes?! Közben egyre durvábban próbált betörni a magánszférámba. Ez így nem jó! De egyszerűen nincs elég erőm ellene… képtelen vagyok ellenállni! Éreztem, ahogy abban a pillanatban, ahogy feladtam, az ujjaival elkezdett a nadrágomon keresztül kényeztetni most már hátul is… Eközben a csókja egyre szenvedélyesebb és vadabb lett. Egyszerűen összehasonlíthatatlan volt az eddigiekkel. A keze olyan biztosan és ellenvetést nem tűrően mozgott, hogy igazán rá se ismertem Midorimara… Mégis hogy bizonyosodhatott meg ennyire rövid idő alatt a cselekedeteiben? Rémisztően nagy fejlődés zajlott le a szemeim előtt!