68. fejezet
Ki van ott?
Miután egyre inkább kezdett
eluralkodni rajtam is a félelem, elengedtem az unokatestvérem karját, aki erre
lassan felnézett rám. A szemeiben rettegés tükröződött és mindig vérfagyasztó
és kritikus mosolya helyett most alsó ajkába harapva próbálta levezetni
feszültségét. Valahogy így látva, a jelenlegi helyzetben, egészen csinos
lánynak is tűnt. Persze ettől függetlenül, még ekkor se öleltem volna meg
magamtól, ha Ő maga nem bújik hozzám az előzőhöz hasonlóan. Még mindig az egész
testében remegett…
- Nincs… itt senki – próbáltam
saját hangomat se tudva korrigálni nyugtatgatni, mire riadtan kilesett maga
mögé, majd hirtelen még közelebb jött, és sírós hangon közölte:
- Te nem hallottad? –
megfeszültem egy másodpercre, és figyelmesen hallgatóztam, mikor meghallottam a
folyosó bejáratfelőli részéről a halk lépéseket. Bárki is az, csendesen,
lopódzva közelít…
- Ne félj, Akasaku! – nyeltem egyet
remegve, közben egyik karommal most már én is magamhoz vontam. A másik kezemben
még mindig a szivacsot szorongattam feszengve – Nem lesz semmi gond! – a lépések
egyértelműen errefelé tartottak! Határozottan erre! Lassan a lányt is magammal
húzva hátráltam, amilyen halkan csak tudtam, egészen, míg a fal hozzá nem
simult a hátamhoz. Ám mikor pont ütköztem, az ajtón kiszűrődő fényben megláttam
egy lábat, mire éreztem, hogy az eddigieknél is hevesebben kezd el verni a
szívem. Ki lehet ez?
- Ti meg…? – a fiú az ajtóban
állva, sápadtan figyelt engem, ahogy Akasakuval ölelkezek szorosan. A
félelemérzetem átváltott kínos pirulásba. Tehát az unokatestvérem nem egyszerű
csínyt talált ki, hogy kibasszon velem… Nem csak kiröhög, amiért így
beparáztam, de még Koiki előtt is lejárat! Aljas trükk egy aljas némbertől!
Félrelöktem, majd a fiúhoz siettem, és zavartan hordtam össze mindenféle
maszlagot – Semmi baj, Akashi-sama! – fogta meg a heves mozdulatokkal mutogató
karjaimat, majd lassan segített lehozni őket közénk – Nincs miért aggódnod! –
mosolygott rám. A zakatoló szívem éreztem, hogy kezd megnyugvást találni. De
vajon tényleg elnézi ezt a ballépést nekem? – Mi a gond, Akasaku-san? –
pillantott át vállaim felett a bizonyára hátul vigyorgó lányra – Valami gond
van? – ne zavartasd magad, Koiki! Pusztán elmebeteg a csaj! – Akasaku-san! –
eresztette el a csuklóimat, majd perdült mögém. Ahogy hátranéztem, láttam, hogy
az unokatestvérem a sarokban guggolva fogja a fejét, és még mindig feszültnek
néz ki. Közben idegesen motyogott valamit az orra alá. A srác elé guggolva
faggatta, mi a problémája. Ennyire kiakasztotta, hogy Koiki még ezt is elnézte
nekem? Hah! Amatőr! – Hogy ki jön? – hallottam a fiú hangját.
- Hagyd már! Az előbb is
ugyanezzel jött, aztán megjelentél Te… - röhögtem egyet kínomban, miközben újra
összezsugorodott a gyomrom a dologtól. Remélem ez is csak egy ócska vicc,
Akasaku!
- De nem! – ordított fel, a
végére eltompuló hanggal a lány – Ez nem én leszek! Ez Ő! Megint jön! Rossz
lesz! – ennek meg mi baja? – Az a másik! Az ijesztő, sárga szemével! – hát Ő
meg miről beszél, akadtam fenn egy pillanatra… - Ő nem én leszek! Csak azt
fogja mondani! – láttam, hogy egy könnycsepp koppan a padlón előtte – Ez valaki
más lesz!
- Te meg miről beszélsz? –
nyújtott felé Koiki kedves mosollyal egy zsebkendőt – Te mindig is Te maradsz!
Nincs itt senki más!
- De igen! Mindjárt itt lesz! –
csapta el vinnyogva Akasaku a kezet az orra elől.
- Te meg kiről beszélsz? –
hajoltam le hozzá. Honnan szedhet ilyen dolgokat? Ezekről a konkrét dolgokról
egyedül a pszichológusommal beszéltem… Ha az unokatestvérem ilyeneket mond, az
nem jelenthet mást, mint…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése