102. fejezet

102. fejezet

Idegesnek tűnsz…

Mint kiderült, Akasaku nem csak rólam szerzett információkat… Koiki összes csapattársáról hallott ezt-azt. A nevek felsorolása után nekikezdte volna nekem leelemezni mindet, mikor hirtelen a pálya felé mutatott:

- Jönnek is! – egy magas, vörös srác ment elöl, aki mögött csak néhány másodperccel később tűnt fel Rei, a sarkában Koikivel… hosszan figyeltem Őt. Szokatlan volt kosármezben látni… Már megszoktam, hogy vagy sulis cuccban van, vagy anélkül… - Mikoshiba tényleg hatalmas! – rázott ki gondolataimból a lány hangja. Érdeklődve mértem végig az egész csapatot, mire egy másodpercre megfagyott a vér az ereimben… Leghátul az a srác állt, akivel pénteken volt az a kis incidensem! Mellette meg, amelyik utána próbált ott anyáskodni felettem. Összeszorultak az ökleim. Ezek a szemetek, hogy lehetnek egy csapatban az én Koikimmel?! – Hm? Aka-chan? Minden rendben? – pillantott rám az unokatestvérem, mire próbáltam kissé elnyomni a gyilkos aurát magam körül.

- Hát persze… - sziszegtem a fogaim között. Másodpercek múlva kicsit feloldódtam, és Akasakura nézve megkérdeztem – Melyik Mikoshiba?

- A vörös – bökött is arrafelé. Mintha mutogatással könnyebben kilehetne venni… Azért nem volt nehéz dolgom kiszúrni a srácot. De egy cseppet meglepett a dolog! Nem mondom, hogy magasabb, mint Murasakibara vagy ilyesmi… de mindenképp nem átlag magas! Koikinál simán nagyobb volt egy fejjel! És ez a kouhaia?! Rémisztő… Amelyik megvert, se volt alacsony, de szemlátomást kisebb volt Mikoshibanál!

- Hatalmas… - dadogtam halkan.

- Tényleg egy óriás, de elvileg olyan ártatlan… - valahogy ettől csak még inkább keringett bennem a gondolat, ahogy a „kis” kouhaia, mikor senki más nem látja, levetkőzi látszatát, és rámászik Koikire… - Aka-chan! Már megint mi jár a fejedben? – bökte meg a homlokom – Idegesnek tűnsz…

- Persze, hogy ideges vagyok! – bömböltem a képébe – Nem normális, hogy egy csapatban játszik Koiki azzal a sráccal, amelyik tegnapelőtt szarrá vert, meg amelyik utána odament hozzám segget nyalni, meg azzal, aki miatt ez az egész történt, és végeredményben egy „jószívű” behemóttal, akiről annyit mesél mindenkinek! – Akasaku rám pislogott nagy szemekkel, majd reagált.

- Már mindenkiben csak a rosszat látod és féltékenykedsz rá?

- Nem vagyok féltékeny!!! – mit csinálok? Úgy nézhetek ki, mint valami hisztis óvodás…

- Aka-chan… - mosolygott csak rajtam a lány. Tudom, hogy ezzel csak még inkább beismertem, hogy igenis féltékeny vagyok rájuk… - Mindjárt kezdenek! Kicsit felejtsd el a múlt negatív részeit, és inkább azt figyeld, ahogy Furi játszik! Biztos örül neki, hogy megnézzük.

Lehet, hogy igaza van… de mégis, hogy ne vegyek tudomást a körülötte lévő emberekről? Ha ezt csak így meg lehetne oldani, már most simán odamehetnék hozzá… de persze ez nem így működik. De mindenképp el kell picit vonatkoztatnom! Vajon milyenek az erőviszonyok a két csapat között? Alaposan végigmértem a tagokat. Az ellenséges játékosok nem tűntek rossznak, bár távol álltak a teikosoktól… Viszont Koikiék csapata meglepően változatos volt! A hosszú hajú srác teljesen átlagos, japán kosarasnak tűnt… Mikoshiba meg a másik nagydarab roppant komoly aurával rendelkezett. Rei meglepően jó izomzatúnak és fürgének tűnt. És ott volt Koiki! Ijesztően kilóg a sorból… ha jól értettem, az előző évben is kosarazott már. De akkor mégis hogy lehet ennyire elhanyagolható kinézete?! Aomine, aki már vagy egy éve kihagy minden edzést, és csak zabál és a tetőn szunyál, még mindig tökéletes… Kise, aki nincs egy éve talán, hogy csatlakozott, kifinomult, fantasztikus izomzattal rendelkezik… Valahogy nevetségesnek érzem a dolgot…