96. fejezet

96. fejezet

Te nem tudsz semmit!

A hídtól egyenesen hazamentem. Nem jó dolog ilyenkor az utcákon csavarogni. Így is már épp elég lehetőségem lehetett volna különböző kellemetlen helyzetek kialakulására… Néha sietősebb léptekkel mentem, mikor hallottam, hogy mögöttem jön valaki. Nem szívesen fogadtam el a dolgot, de féltem… De ez talán normális egy alsóközepes srácnál, ha egyedül sétál hazafelé, tél közepén, a többnyire kihalt utcákon!

Mikor végre elfordítottam a kulcsot a zárban magam után, megnyugodtam. Fellélegezve váltam meg a cipőimtől és a kabátomtól. Halkan a folyosóra lopakodtam, ahol égett a lámpa. Nagyot nyeltem. Pillanatok múlva olyan fejmosásban lesz részem…! Apa a kanapén elnyúlva aludt. Talán mára megúsztam!

- Te! – éreztem meg a vállamon egy kezet, mire teljesen összerándultam – Beszédem van veled!  - Akasaku a vállamba markolva húzott a szobájába, majd csukta be utánunk az ajtót, és előkapva egy öngyújtót, másodpercek múlva gyertyavilágot varázsolt – Aka-chan! Mi a frászt csináltál azzal a szegény kissráccal? – a tekintete egészen fenyegető volt.

- Koikival? – kérdeztem vissza félénken.

- Igen, vele. Mikor becsöngetett, már a bőgés határán volt… aztán mondtuk neki, hogy még nem jöttél haza, és szó nélkül, sírva elrohant. Utána egy darabig még láttam a környéken keringeni… Most meg apukád órák óta próbál elérni, és mivel nem vetted fel, így felhívta Őt. Nagyon össze volt zavarodva. Azt mondta a beszélgetés végén, hogy ne is említsük neked, hogy felhívott minket… - aggódott miattam Koiki? – Szóval mit csináltál vele?!

- Neked ehhez semmi közöd… – böktem ki, majd nyúltam is a kilincsért.

- Ahhoz képest, hogy nekem nincs hozzá semmi közöm, biztosra veszem, hogy többet tudok róla… - lefagytam. Mégis honnan tudná, mennyit tudok róla? Hülyeségeket beszél! És biztos, hogy van olyan információ, amit pedig Ő sose fog róla megtudni, míg én idővel bármit megtudhatnék még róla… bár már nem biztos… - Elhívott végül a kosármeccsére? – kérdezte, mikor nyomtam volna le a kilincset. Ingerülten fordultam vissza hozzá.

- Te honnan tudsz a meccséről?!

- Nyugalom! – tette a felé mutató öklömre a kezeit – Engem már tegnap elhívott… - összeszűkült a gyomrom. Miért? Miért Akasakut hívta el előbb?! – Aka-chan! Figyelsz Te rám?! – idegesen ránéztem.

- Nem kell többet mondanod! Hagyjál békén! – azzal újra elfordultam, mire a karomba mart.

- Te idióta! Furi annyi mindent mesélt rólad! Tőlem kért tanácsot, hogy hogy hívjon el a meccsére, mert tudja, hogy nagyon elfoglalt vagy és mégis csak feltűnő, ha egy Csodák Generációja tag egy amatőrmeccsre eljön! Azért nem akart először Téged elhívni, mert nem akarta, hogy stresszeld magad az emberek miatt! – Ő meg… miről beszél? – Hogy lehetsz ennyire vak?! Furi minden szabad percét veled próbálja eltölteni, de Te úgy viselkedsz, mint valami idióta! Komolyan? Mikor veled van, csak a farkad vezérel?! Szerencsétlen ma reggel is úgy nézett ki, mint akit keresztbe törtek… Nem gondolod, hogy neki kicsivel megerőltetőbb ez a kapcsolat?! Én elfogadom, ha valaki hülye, és nehezen esnek le neki dolgok, de hogy ezek után még legyen pofád meg is ríkatni, az már elfogadhatatlan!

- Te nem tudsz semmit! – kiáltottam rá. Éreztem, hogy most képtelen vagyok visszafogni az érzelmeimet. Hogy vághat ennyi dolgot egyszerre a fejemhez? Ha tényleg így lenne, Koiki nem mondta volna nekem azokat a dolgokat, biztos! Vagy csak én vagyok ennyire vak, tényleg?

- Aka-chan! – a kezeit megint a vállaimra rakta, de most azt hiszem, nyugtató jelleggel – Ha így bőgsz, nem vagyok képes befejezni… - csak lehajtottam a fejem, és hagytam az érzelmeimet eluralkodni magamon. Nem érdekel már, hogy Akasaku gyengének lát! Hadd tudja meg az egész világ, hogy egy idióta bőgőmasina vagyok! Röhögjön csak rajtam mindenki! – Holnap gyere ki velem mindenképp a meccsére, és tedd rendbe, amit elbaltáztál! Nem érdekel, hogy Ő mit csinált rosszul, csak kérj tőle bocsánatot! Nézz magadra! Te is ezt akarod elérni, nem? – az arcomba nyomott egy zsebkendőt. Ahogy felnéztem rá, teljesen megrökönyödtem a látványtól; mosolygott. De egyáltalán nem az a tipikus, rémisztő, jeges mosolya volt! Sokkal inkább egy bátorító, meleg mosoly…