74. fejezet

74. fejezet

Hova vigyem randizni?

Még sötét volt, mikor a hidegtől rázkódva felébredtem. Néhány másodpercig eltartott, míg leesett, hogy meztelenül, verejtékben úszva feküdtem le Koiki mellé az este, a takaró tetejére, a tél közepén… Lehet, hogy csak a hidegtől kellett, de az éjszaka csak félredobott alsógatyámba visszabújva kivánszorogtam félkómásan a mosdóba. A hideg fapadló ezer tűként szúrt a talpaimba, ahogy a mosdóban a hűvös kő is. Ahogy végeztem, két kezemet összefűzve magam előtt dörzsölgettem tenyereimmel a felkaromat. Egész testemben remegtem és kezdtem úgy érezni, izzadok… Remélem nem betegszem le reggelre, ha már a sráccal végre randizni megyek. Tényleg! Még nem is volt időm gondolkozni a dolgon… Hova vihetném? Közben felkaptam egy vastag köntöst, és kimentem a nappaliba valami papucsot keresni (de persze ott is fa padló volt…). Ahogy győzedelmesen belebújtam egy párba, tüsszentettem egyet. Remélem, pusztán valaki emleget… az éjszaka közepén… Francba! Csak nem betegszem le ilyenkor! De azt kellett észrevennem, hogy még a köntös alatt is remegek. Nem érdekel! Akkor is megyek reggel Koikivel valahova, ha halálomon vagyok! De talán egy forró tea segít… indultam el a konyha felé. Az erős lámpafénytől megint úgy éreztem, mindjárt megvakulok. Az ott felakasztott órára ránézve láttam, hogy csupán három óra lesz… Figyelmesen átkutattam a teafüves edényeket, míg végre megtaláltam a gyömbérteát. Egy adag vizet felraktam, majd a konyhapultra ülve gondolkodtam, merre vigyem reggel a fiút. Minden ötletem vagy túl snassz, vagy talán túlzás, vagy a legminimálisabb szinten se romantikus… Egy étterembe beülni azon felül, hogy túlzás, részemről még csak meg se engedhető… Amúgy is ezerszer jobban főz Ő, mint bármelyik étteremben. Épp ezért valami kis putri helyre se vihetem. Akkor csak sétáljunk… de olyan hely, ami szép, nyugodt és legalább minimálisan romantikus, megint csak nem jöhet szóba, mert mások közelében még csak azt se engedi, hogy hozzá érjek. Ez esetben keressünk valami programot: ami kellően olcsó ahhoz, hogy mindkettőnk nevében állhassam, amin van lehetőségünk tényleg foglalkozni a másikkal és valamilyen szinten még egy-két élménnyel is gazdagíthat… Létezik bármi ilyen lehetőség egyáltalán?! Közben levettem a felforralt vizet, és a teát beletettem egy kis citrommal ízesítve. Hova vigyem a srácot? A folyóparton mindig nagy a tömeg, még kora reggel is biztosra van kinn jó pár ember… Na jó! Gondoljuk végig. Mindenképp olyan helyre kell vinnem, ami neki is tetszik, tehát pörgessük végig, mit tudok eddig róla… … … Feladom! A tudásom arról, hogy mik is érdeklik, teljesen ködös. Na, gyerünk! Gondolkozz! Valamennyit biztos tudok! Vegyük sorra, találkozásunk óta mit beszéltünk; tud sakkozni, kosarazik, szereti az állatokat… Hm… vajon állatkertbe menni a tél közepén mekkora őrültség? Bár rég jártam ott, nem tudom, milyen állapotban van most, és milyen áron vehetek jegyet oda… Szombaton nyitva van, azt hiszem… És még csak nem is lehetnek olyan sokan ilyenkor… Meglepetésként vigyem oda? Vagy előtte inkább közöljem vele, hogyha nevetségesnek találja a dolgot, akkor még változtathassak rajta? Áh!!! Sose tudok ilyenkor jól dönteni. Akkor bízzuk a szerencsére! Feldobok egy érmét, és ha fej, akkor meglepetés, ha írás… olyan hülye vagyok! Miért bíznám a szerencsére? Majd odaviszem, aztán legfeljebb nem megyünk be. De az meg olyan kínos lenne… Áh, faszom! Hol egy érme? Siettem be a szobába, majd halkan kihalásztam a nadrágzsebemből egy érmét. A konyhában feldobtam, majd a tenyeremre fektettem, és ránéztem. Írás. Tehát közlöm vele, hova viszem. Rendben. A szerencse döntött így. De… Nem lenne jobb, ha mégis meglepetésként érné a dolog? Bár amint felülünk a vonatra, úgyis rájön, hova megyünk, nem? Ugyan kérlek! Épp elég helyre mehetnénk a vasúttal… Francba az egész szerencsésdivel! Nem mondok neki semmit, csak odaviszem! Ha kinevet miatta, már nem volt felesleges, hisz nevet…