69. fejezet

69. fejezet

Még most is; kívánom Őt!

- Te is tudod, nem? – hagyta abba a hisztit a lány, miközben hangja egészen drámaira és komolyra fordult – Ugyanez történik néha veled is, nem? Anyukád mesélt ezt-azt… - ha tényleg ugyanolyan dolgai vannak, mint nekem, akkor tényleg leszűrhette ezt anyukám történeteiből, annak ellenére, hogy anya sose értette, mi is a helyzet pontosan… - Kiiroma engem már hét éves korom óta kísért… - Kiiroma? Az Ő másik énjének neve is van? Vagy én értek félre valamit?

- Kiiroma? – kérdezett bele a történetbe a tudatlan Koiki – Nem a plüssmacidat hívják úgy? – hogy mi? Az a játék szimbolizálná a gonosz Akasakut? Vagyis a… másik Akasakut?

- Kiiroma mindig azután jelenik meg, hogy a medve eltűnik… és ma este nem találtam – a szemeim felcsillantak. Akkor nincs gond! Hisz a maci nálam van! De ezt, ha elmondom a lánynak, tuti nem élem túl ezt a napot… Valahogy el kell titkolnom ezt az információt…

- Minden rendben, Akasaku-san. Nincs itt senki – mutatott körbe a srác, majd bátorítóan az unokatestvéremre mosolygott – Nem kell semmitől se tartanod! – Koiki! Ha tudnád, milyen, amikor megszáll ez az izé, biztos nem ezt mondanád… Én meg tudtam most érteni a lányt. Életemben először… De mégsem mertem megtenni a lépést, amivel lebuktatnám magamat, hogy elloptam a játékot… Milyen egy beszari alak vagyok! - Ha megbocsátasz, Akasaku… - ragadtam meg végül Koiki csuklóját néhány másodperc csend után, majd indultam el kifelé vele a helységből – Ha itt maradunk, legfeljebb mi is bajba kerülünk… - ahogy hátranéztem, éreztem a lányból áradó megvetést először, majd megszólalt:

- Igazad van, Akashi… - sóhajtott fel csalódottan, de beleegyezően. Kicsit rémisztő is volt, hogy gyerekkorom rémfigurája most a mi biztonságunk érdekében elenged minket a környezetéből… miközben tudom, hogy nekem is jobb azért ilyenkor, ha nem vagyok egyedül is hagyva… De emiatt tényleg nem szabad aggódnom! Hiszen nem lesz vele semmi.

A srác picit még ellenkezett az egész miatt, de végeredményben sikerült berángatnom a szobába, majd az ajtót becsukva, ránéztem a félhomályban. Az ablakon besütő holdfény gyengéden világította meg Koiki értetlen kifejezésű, zavart arcát. Nem terveztem, hogy ma este még bármi illetlent tegyek vele, csak a rejtelmes fényviszonyok közepett, ezt a tekintetet látva nehéz volt visszafogni egy csókot, melyet Ő bár kissé zavartan, de elfogadott és viszonzott is.

- Akashi-sama! – lehelte halkan a csók végén – Mi volt ez az egész az előbb?

- Nos… Akasaku furán viselkedik… ennyi az egész… - rántottam meg a vállam, majd remélve, hogy nem faggat tovább, hátat fordítottam, majd tettem egy lépést az ágy felé – Majd holnapra ugyanaz a mocsok lesz, mint mindig. Gyere, aludjunk most már inkább! – nyújtottam neki a kezemet.

- Honnan tudod? És mi az, ami veled is történik, és csak én nem tudok róla? – maradt tüntetően egy helyben, kezeit összekulcsolva a mellkasán.

- Nem tudom ezt elmagyarázni normálisan… - próbáltam kerülgetni a témát.

- Mégis miért nem mondasz el semmit? – kezdett el hisztizni a srác – Miért én vagyok az egyetlen, aki nem tud rólad semmit sem? – erre felkaptam a fejem. Valóban… mindig én panaszkodok, hogy nem tudok róla semmit, és mégis… ez totálisan kölcsönös…

- Elhiszed nekem, hogyha azt mondom, még magamnak se vagyok képes logikus magyarázattal előállni? – kérdeztem lassan rágódva közben magamban a dolgon.

- De mégis miről? – pislogott rám értetlenkedve Koiki.

- Voltam miatta többször orvosnál is, de lényegében nem tudott hozzáfűzni semmit… Valami megszáll vagy megjelenik nekem néha… Azt állítja magáról, hogy én vagyok… Miatta törtem össze a tükröt is… - kezdtem el logikátlan felépítésben ömleszteni az eddigi tudásomat a dologról… A srác arca egyre torzabb lett a sok őrültségnek hangzó dolog hallatán.

- Akashi-sama! Nagyon furcsa tudsz lenni néha – lépett elém egy levegővételnyi csend alatt. Ahogy nem foglalkozva a dologgal, folytattam volna az előbbit, Koiki összeráncolt homlokkal csúnyán nézett rám, majd ajkait az enyémekre helyezve elhallgattatott a mondatom közepén.

Pár pillanat múlva belementem a játékába, és aggályaimat félretéve csókoltam vissza, újból egyre inkább felhevítve a hangulatot. A srác vette a lapot, és finoman húzta végig kezeit lassan a hátamon, mire válaszként a finoman csípőjére helyezett kezeimmel a pólója alá bújtatva cirógattam az oldalát. Éreztem, ahogy kellemesen kirázza a hideg, és a szívverése lassan felgyorsul. Majd finoman visszahúzta nyelvét, és csak ajkaival játszadozott az enyémeken. Már megint éreztem, hogy megőrjít! Ahogy ujjaim óvatosan simogatták az oldalát, majd lassan áttértek hol a hasára, hol a hátára, az övéi is egyre válogatottabban mélyedtek a vállaimba, nyakamba, illetve a hátam egyes pontjaiba. Nem sokára Koiki kezei is a pólóm alá kerültek, majd nem bírva tovább az anyagot, véget vetett a csókunknak, és elkezdte eltávolítani. Ahogy sietve lerángattam magamról a ruhadarabot, éreztem, ahogy lágy csókok öntik el a hátam és a nyakam. Kellemesen megborzongva az érzéstől fordultam hátra, majd tapasztottam vissza ajkaim lehunyt szemekkel újra az oly kívánt ajkakra. A csók még forróbb volt, mint eddig, és közben a kezek is vadul a hátamba martak. Éreztem, ahogy a körmök mélyen a bőrömbe mélyedtek, amitől csak egyre jobban fokozódott bennem az érzés. Már nem tartott vissza a gondolat, mik történtek az elmúlt napon; kívántam őt!