101. fejezet

101. fejezet

Húsz perces séta egy fujoshi-val…

Lassan tizenhat éves leszek, ennek ellenére mégis azt kell elszenvednem, ahogy Akasaku előadást tart nekem újfent az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatról… Miután már az út első öt perce ezzel telt el, idegesen rámordultam:

- Már épp elégszer csináltam, hogy a tanácsaid nélkül is meglegyek vele! – a lány elpirult, majd vigyorogva megkérdezte:

- Miért, hányszor is feküdtetek eddig le? – hm… lássuk csak… először a fürdőszobában volt, hogy be is tettem neki, aztán másnap vacsora előtt… ha beleszámítjuk, amikor a másik énem volt vele, azzal már három… utána másnap csak majdnem… de nem! Aztán mégis. És utána este volt az az eset, mikor a másik énem is ott volt…

- Ötször – mondtam is ki szenvtelenül, majd néhány másodperccel később rádöbbentem, hogy igazából az unokatestvérem se valószínű, hogy komolyan elvárta, hogy el fogom neki mondani… főképp a reakciójából ítélve… olyan rák vörös volt a hallottaktól… - Öhm… Minden… okés? – kérdeztem.

- Igen, bocsi – vette el az arca elől a kezét – Csak nem hittem volna, hogy ilyen nyíltan megosztasz velem ilyesmit… De annyira örülök is ennek! – mosolygott rám – És milyen pózokban csináltátok? – ragadta meg a karomat is. Már elkezdtem volna komolyan elgondolkozni rajta, mikor rájöttem, hogy hülye vagyok, hogy megint eljátszom ugyanezt.

- Azt hiszem, ez már tényleg nem tartozik Rád – jelentettem ki hűvösen, mire lebiggyesztve az alsóajkát, sértődött arccal elfordult.

- Jól van. Ha így állunk… - némán jött mellettem… vagy fél percig, mire újra fellelkesülve folytatta tudása fényezését előttem. Annyira idegesítő volt… de valahogy mégse éreztem most ellenszenvet. Akasaku talán valóban csak általam lett félreismerve, és amiért kiskoromban gonosznak könyveltem el, éreztem fenyegetőnek, mikor ideért? – Min gondolkoztál el? – nézett rám kíváncsian – Elképzelted Furit ebben a pozícióban? – kérdezte egy perverz vigyorral.

- Mi? Dehogy is! – mentegetőztem. Azt se igazán figyeltem, mit beszélt az előbb…

- Na persze! – kacsintott rám, majd folytatta a végeláthatatlan beszédét.

Lassacskán megérkeztünk Koiki sulijának udvarába, ahol néhány ember és kihelyezett tábla jelezte csak, hogy meccs lesz. Az épületbe belépve könnyen megtaláltuk a lelátót, amin már jó páran ültek. Sietve helyet foglaltunk az unokatestvéremmel. Tökéletesen beláthattuk a pályát és közel volt a folyosóhoz, amelyen feltételezéseim szerint az öltözők lehettek. A túloldalt lógó óra jelezte, hogy még körülbelül negyed óra van a kezdésig. Gyorsabban ideértünk, mint hittem!

- Kezdek kíváncsi lenni… – hallottam meg Akasaku hangját.

- He? Mire?

- A kouhaiára. Azt mondta, nem mindennapi! – ilyeneket mondogat Koiki mindenkinek, és ne legyek féltékeny? Komolyan! Miért nem tudja legalább most visszafogni az ilyesmiket? – Aka-chan! Mondtam, hogy Rólad jóval többet mesélt! Ne vágj már ilyen savanyú képet!

- Mégis miket mondott Rólam? – ha folyton ezzel jön, és igaz, akkor biztos fel tud idézni ezt-azt!

- Na-na! Nem szeded ki belőlem az efféle titkos információkat! Mégis mit gondolna rólam Furi, ha csak így kitálalnám Neked a dolgait! – most megint csapdában vagyok. Ez lehet egy hazugság is, hogy hárítson! De ha igaza van, újra csak a hitetlenkedésemre mutatok rá…

- Jól van. Nem faggatlak erről… - adtam be a derekam, bár fúrta az oldalam a kíváncsiság. Miket mondhat Koiki ennek a lánynak? Vajon elmesélt neki olyat, ami kínos? Azokból a perverz vigyorokból sajnos kinézem…