91. fejezet

91. fejezet

Hogy érj el kínos helyzetet

Néhány perc múlva a kertjükben álló, magányos palánk fogadhatta is az első kosarat. Az első rádobásoknál még védett is a másikunk, de lassan ez kihagyott, és csak felváltva szórakoztunk a már kisujjból jövő mozdulatokkal. Mégis élveztem a dolgot… folyamatosan elsős, kosaras emlékeket elevenítettünk fel, aztán egy-két későbbit, lassacskán már nem is feltétlenül kosárral kapcsolatosat. Midorima megosztott velem osztálypletykákat, amiket nagyon bizarrnak tartottam, hogy pont Ő ismer és ad tovább! De mikor megkérdeztem, hogy lehet Ő az osztály pletykafészke, elmondta, hogy mivel belőle senki nem nézi ki, hogy továbbadja, mindenki neki szokta elmesélni a legfrissebb híreit, amiket nem adhat tovább, de valakinek mégis el kell mondania. Ezen megint csak nevetni tudtam. Én se néztem volna ki eddig belőle, hogy bárkinek is elárulna valami féltve őrzött titkot, amit kifejezetten neki mondok el... Bár ez csak később tudatosult bennem, hogy mi van, ha egy-két dolgot rólam is megoszt másokkal…

Mindenesetre kifejezetten jó hangulatban telt egy vagy két óra ezzel, mikor úgy döntöttünk, elég lesz. A szobájába érve elkényelmesedetten elnyúltam az ágyán, míg Ő lement a konyhába valami nasiért. Néhány másodperc fetrengés után megtaláltam a megfelelő pozíciót, és kicsit lehunytam a szemeimet. Kis híján elaludtam, de Midorima még épp azelőtt lépett be, mielőtt teljesen kiütöm magam.

- Bocsi! Nem akartalak felébreszteni – rakta le az asztalára a tálcát vörösen.

- Heh? – dörzsöltem meg a szemeimet – Fú, bocsi… Még szerencse, hogy jöttél! Különben holnapig ki nem rúgsz az ágyadból! – nevettem fel. Nem sokat aludtam mostanság… biztos ezért vagyok ilyen fáradt.

- Ugyan! Nem okoztál volna gondot – legyintett Midorima is mosolyogva – Mit kérsz inni? – ásítva feltápászkodtam, majd felkaptam az egyik fémdobozt, amit visszahuppanva az ágyára ki is nyitottam, majd elkezdtem inni. A kezdeti feszültségem végre megszűnt. Ennek örülök! Mégiscsak jobb, hogy Midorima felhívott… Ahogy az ivást befejeztem, csak leraktam a dobozt az ágy mellé, és visszafeküdtem a hátamra.

- Szerinted a többiek hova akarnak menni? – kérdeztem. Lassan tényleg el kell gondolkoznom, hol szeretnék tovább tanulni…

- Nos… - dőlt le mellém az ágyra Midorima – Kise egyfolytában a Kaijoról áradozik, így valószínűsítem, hogy oda szeretne bekerülni. Aomine tervei szerintem még önmaga előtt is ismeretlenek… Murasakibara megint csak kifürkészhetetlen… Momoi gondolom Kuroko után fog menni, akiről szintúgy elképzelésem sincs, mit akar… Bár ilyen eredmények mellett, valószínűsítem, hogy nem valami keményet néztek ki maguknak! – hát igen… most esik csak le, hogy miért is Midorima az egyetlen, akivel színvonalasan is lehet beszélgetni… Furcsa végiggondolni, hogy a kosár úgy is élvezetes játék, hogyha mellette síkhülye valaki… puszta tehetséggel is a legjobbak közé kerülhet az ember, bármiféle kemény munka nélkül… Persze, vannak kivételek! – Miért nem jössz Te is a Shotokuba? – kérdezte egyszer csak. Nem tudom… új életet akarok kezdeni, és elfelejteni minden sérelmemet, amit alsóközépben szereztem. Ha Midorima mellettem lenne, akaratlanul is mindig felidéződnének az emlékek…

- Ha egy csapatban lennénk, akkor az a többiekkel szemben csalás lenne… Úgy akarok minden csapattagot legyőzni, hogy egyenlő szintről indítunk! – vigyorogtam rá. Remélem, megfelel neki ez az érv.

- Ch! Kezdesz úgy beszélni, mint Aomine! Egoista – bökött oldalba, mire röhögve fejbe csaptam a párnájával, mire leesett a szemüvege. Én egy pillanatra sokkolódtam, de Midorima halál nyugodtan lerakta az éjjeliszekrényre az ágya mellett, majd kegyetlenül visszaadta az ütést. Aztán még ráadásként megcsikizte az oldalamat is. Csak nevettem, és csak mikor abbahagyta, tűnt fel, hogy a helyzetem totálisan kínos… Jó, a pólóm csak kissé fel volt csúszva, ami teljesen belefért Midorima teljesen összegyűrődött ingje, és megereszkedett, elcsúszott nyakkendője mellett… De ahogy én a hátamon feküdtem, Ő meg fölöttem csupán néhány centi magasból nézett le rám… Ez így annyira, de annyira félreérthető…