73. fejezet

73. fejezet

Itt én vagyok a FŐNÖK!

Igazából kis híján csak úgy betettem volna neki, mikor éreztem, hogy valaki görcsösen az alkaromba markol. A hirtelen cselekedettől egy másodpercre kizökkenve engedtem el a másik énem, aki erre ijedt szemekkel összerándult, és hátrébb húzódott az ágyamon. Ez egy remek lehetőség lett volna, hogy véget vessek a folytonos zaklatásainak! Dühösen néztem a zavaró tényezőre…

- Koiki! Mégis, hogy a faszomba gondolod, hogy csak úgy…?! – kezdtem volna üvölteni vele, mikor erősítve a szorításon felnézett rám könnyes tekintettel.

- Akashi-sama! Én miért nem vagyok neked elég jó? – meghökkentett… de… ideges is voltam…

- Fogd már be! Nem látod, hogy épp mást csináltam?! Majd később foglalkozom veled is! – téptem ki a kezem az övéi közül, mire éreztem, ahogy a körmei is végigszántják a kezemet (bár feltehetőleg ez csakis az én hibámból adódott…) – Most meg mit csinálsz?! – ragadtam meg a vállát, mire még inkább összerándult. Minden egyes mondattól, amit a fejéhez vágtam ebben az állapotban, csak egyre inkább remegett. Félt Tőlem… - Szexelni akarsz velem?! Jól van, baszd meg! Ha ennyire akarod, Tőlem megkapod! – a falhoz nyomtam a két vállánál fogva. A szemei rettegve néztek fel az enyéimre.

Az egész teste reszketett, de feltehetőleg már nem az élvezettől vagy hidegtől… bár meztelenül állt előttem verejtékben úszva… Ahogy ilyen kis gyengének és sebezhetőnek tűnt… máskor talán egy bátorító mosoly mellett csak magamhoz öleltem volna, és arról ábrándoznék, hogy mindentől megvédem… de most… vállairól sietősen levittem a kezeimet a feneke alá, majd kicsit megemelve őt, széttártam jobban a lábait, és néhány másodperc múlva már a farkam is benne volt. Nagyon szorított, és egészen biztosra veszem, hogy neki kifejezetten kényelmetlen volt. Nem sokat törődtem azzal, hogy finomkodjak. Csak próbáltam minél jobban kiélvezni a helyzetet. Egyre esztelenebb tempóba váltottam, és nem zavartak se a srác kiáltásai és nyögései, se a könnyei. Ameddig csak képes voltam ebben a helyzetben beléhatolni, megtettem. Amennyire csak bírtam, fokoztam a tempót. És ameddig csak lehetséges volt, visszatartottam, hogy elélvezzek, mígnem egy végső mozdulatra éreztem, ahogy elsülök. Koiki belül így is eszméletlen forró volt, de ahogy a saját cuccom is elöntötte… Ahogy kihúztam, a srác szinte totálisan beájult. Képtelen volt talpon maradni. Kezdtem szégyellni magam az egészért, amit tettem. Az ágyhoz támogattam, amibe mint valami rongybaba dőlt bele. A fejemet fogtam. Hogy lehetek ilyen idióta? És ez már nem az első alkalom… Arról nem is beszélve, miket ordítottam közben neki! Soha többet nem akarom így látni… Egy undorító, szar alak vagyok! Hogy tehettem már megint ilyet?! Hogyan?!

- Akashi-sama… - Koiki szemei csukva voltak. Békésnek tűnt, talán csak álmában beszél? Lehajoltam hozzá, és betakartam. Majd az ágy szélére ülve csak figyeltem. Viszolyogtam attól, amit tettem vele… és amiket mondtam neki… Mindig ezt csinálom… És mégis, Ő kitart mellettem… Akkor engem miért ragadnak el ilyen könnyen az efféle dolgok, és teszek ilyeneket vele? – Akashi-sama… - mormolta megint. Éreztem, hogy könnyezek. Mi a fenéért kellett találkoznunk?! Nem akarom, hogy miattam legyen valami baja! Miért nem találhatott volna valaki mást? Aki nem ilyen mocsok, nem keresi folyton a kifogásokat és a hibákat, aki nem olyan idegbeteg, hogy ilyeneket tegyen… harmadszorra is hallottam a hangját. Miért nem engedem el egyszerűen? Mellé dőltem, és vigyázva egyik karommal átöleltem, és finoman még közelebb vontam. A szívverése és légzése már normálisnak tűnt… pedig pillanatokkal ezelőtt még csak úgy zakatolt a szíve és kapkodva vette a levegőt… minden az én hibám! Adtam egy puszit a homlokára, majd lassan éreztem, ahogy eluralkodik rajtam a fáradtság. Fáradtan körbekémleltem még egyszer, de a holdfény borította szobában már csak mi ketten voltunk. A sárgaszemű feltehetőleg, amint ordítozni kezdtem Koikivel, felszívódott… Amennyiben valóban nem jelenik meg többet nekem, talán egy csepp értelmét láthatom ennek a mai estének…