61. fejezet

61. fejezet

Már megint…

Sose hittem volna, hogy az efféle kéréseim valaha is teljesülnek! És mégis, amint a fejemben elhangzott az esdeklő kérelem, hallottam, ahogy egy ajtó kicsapódik, majd egyszerre ideges és kétségbeesett hang érkezik abból az irányból:

- Mondjátok, hogy hazaért! – pár másodperc után hallottam a kissé zavart visszakérdezését – Tényleg? Hol van? – felültem az ágyamon. Pillanatokkal később nyílt az ajtóm, és egy résnyi helyen belesett Koiki, aztán nyugtázva, hogy nem épp alszok, belépett a szobámba – Akashi-sama~! – szinte rám vetődött. Ahogy egy hosszú, biztos ölelésben részesített, éreztem minden apró négyzetmilliméterét az összes sajgó sérülésemnek. Próbáltam nem foglalkozni velük, de nem kellett sok a srácnak, hogy feldolgozza; egészen leharcolt állapotban vagyok – Bocsánat, Akashi-sama! – szállt le rólam sietve, majd mellém ülve figyelt – Ki tette ezt veled? Mi történt? – mélyet sóhajtottam, majd nekikezdtem.

- Nekimentem valami idiótának, akit sikerült ezzel úgy felhúznom, hogy utána rajtam próbálja meg kitombolni magát… - nem kell minden egyes részletet tudnia. Tisztában vagyok vele, hogy én se vagyok éppen csak a körülmények áldozata, hiszen eleget tettem azért a verésért…

- Máskor figyelj oda jobban, Akashi-sama! Nem akarom, hogy ilyen csúnyán lesérülj – a végét csupán suttogta a fülembe. A hangjától végigfutott rögtön a bizsergés a hátamon. Csak valószínűsíteni mertem, hogy szánt szándékkal csinálta ezt.

Lassacskán a karjaimat köré fontam, mire nem sokkal később a combjaimon ülve találtam. A két keze a fejem mögött játszadozott a kissé még vizes hajtincsekkel, míg az enyémek a csípőjére vándoroltak finoman. Ahogy a mozgásom abbamaradt, Koiki még közelebb csúszott, aztán gyengéden megcsókolt. Mármint… én arra számítottam! De ehelyett újra egyre tüzesebben folytatta. Áh, hülyegyerek! Csak azért csinálod ezt, mert megígértem, hogy nem csinálok semmit veled, igaz? Miért mindig olyan pillanatokban kell ilyen kanosnak lennie, mikor épp visszatart valami?! Igazából még az az ígéret tehető meg nem történtté, de a tagjaim akkor is fájnak, és valószínűleg szex közben megint csak erőteljesen zavaró tényezőként lépnének fel… picsába! Csók közben amennyire csak rám tudott mászni ebben a helyzetben, megtette. Így akaratlanul is érezhettem, hogy újból felizgult… De most végiggondolva; nem pont amiatt, hogy pár perc után valamelyikünk rámászik a másikra alakul ki az az állapot, hogy valójában nem tudunk a másikról semmit? És így nevezzük magunkat egy párnak? Valahogy rohadtul nem érzem ezt jól működő, romantikus párkapcsolatnak… Lehet, hogy volt abban valami, amit a másik énem mondott; miszerint Koiki csak a kurvám… De miért kell már megint ilyeneken agyalnom?! Miért nem tudok olyan tisztán és bizalommal gondolni rá, mint ahogy állítása szerint Ő gondol rám?

- Akashi-sama… - engedte le a kezeit a nyakamból, enyhe nyomással hátradöntött az ágyon, majd kicsivel lejjebb csúszva, az alsómon keresztül izgatott az egyik kezével – Te is már kemény vagy – mondta halkan mosolyogva. A másik kezével szórakozottan simogatta a mellkasom a pólón át.

Nem akartam most ezt, de mégse hagyhattam teljesen kölcsönzés nélkül a dolgot, így lassacskán én is kigomboltam és kizipzáraztam a nadrágját. Úgy egy perc játszadozása után mindkét keze felkúszott a mellkasomon, majd finoman a fejem mellett letámaszkodva egész testében rám simult. A lábait is lassan összekulcsolta az enyémekkel. Újra megcsókolt, miközben enyhén mozogva még inkább tudatta velem, hogy erekciója van…

- Akashi-sama… - egyik kezét lassan végighúzta az enyémen, majd megragadva azt a fenekére húzta. Ahogy elkezdtem picit markolászni, vissza is vitte a karját, és elégedetten csókolt tovább. A másik kezemmel is nekikezdtem, mire még intenzívebb lett a mozgása. Nem hagyhattam abba, de minden egyes kézmozdulatomnál éreztem, ahogy a gennyedző sebeim tetejei felszakadoznak…