56. fejezet

56. fejezet

Mikor ideges vagyok…

- Koiki… Koiki~… - suttogtam a párnámba még jó pár percig – Most azonnal gyere vissza! – de nem jött még mindig… Meg kell keresnem! Mindenképp meg kell keresnem! Nem hagyhatom egyedül Akasakuval! Felpattantam az ágyból, majd kivágtam az ajtómat, és gyorsan elkezdtem venni a cipőmet. Már a felével készen voltam, mikor anya rám szólt, hogy hova sietek ennyire esztelenül.

- Meg fogom őket találni! – mondtam egészen határozott és komoly hangszínen – És haza fogom hozni Koikit!

- Mi? – nézett egyet anya a kijelentésen, miközben a kabátomat vettem fel – Akashi, erről az egészről sokkal jobb lenne, ha beszélhetnénk… - próbált nyugodt hangszínen beszélni, de az a mennyiségű feszültség még így is érezhető volt – Gyere, és üljünk le egy perc… - kinyitottam, majd becsaptam magam mögött az ajtót.

Már nem igazán érdekeltek az efféle nyavalyái. Csak vissza akarom szerezni a barátomat! És ebben nem zavarhatott meg senki és semmi! A borús, hideg időjárás miatt totálisan kivörösödött az arcom, és a füleimet lényegében nem is éreztem. Az utcák kezdtek megtelni az iskolából hazafelé igyekvő diákokkal. Alig láttam tőlük be a placcot. Mikor nagyobb csoportnyian jöttek, egy-kettőt mindig kissé meglöktem, mire cseppet morgolódva továbbálltak. Nincs időm mindtől bocsánatot kéregetni! Meg kell Koikit keresnem!

- Hé, hülyegyerek! Nem tudnál odafigyelni?! – kapta el egy nagydarab srác a karom, miután kissé meglöktem – Bazd meg! Hánynom kell az ilyen kis köcsögöktől, akik ennyire nem tisztelik az idősebbeket! – mellette egy aszott, ősz nénike állt kendővel a fején. A térdei még remegtek, ahogy a fiú karjába kapaszkodott. Biztos sikerült mindkettőt majdnem feldöntenem… - Hallasz, kis bunkó?! Kérjél bocsánatot legalább!

- Eressz el most azonnal! – mondtam halkan, miközben éreztem, hogy minden idegszálam megfeszül. A bal kezem a csuklójára kulcsoltam, majd mikor végre elengedett, hátat fordítottam és indultam tovább. Rohadék! Csak azért, mert egy nyanyával mászkál az út közepén, rögtön joga van beszólni nekem?

- Te szemét! – éreztem, ahogy a lábam alól eltűnik a föld, a hátam pedig a betonkerítéshez feszül. Pillanatok múlva felfogtam a helyzetet, miszerint a srác a kabátomba markolva falhoz nyomott – Azt mondtam, kérj bocsánatot! – ordította a képembe. Láttam, ahogy tőle pár lépéssel az öregasszony, mintha csak a tévét nézné, figyeli a cselekményt.

- Én meg azt mondtam, eressz el – egyre idegesebb voltam, a hangom mégis nyugodtnak tűnt. Ha ez a srác még tovább feltartóztat, nem tudom, mit csinálok vele…

- Akkor játsszuk ezt a játékot le! – vicsorgott rám, mint valami korcs – Te bocsánatot kérsz szépen a hölgytől, és utána én nyugodt szívvel elengedlek. Mit szólsz? – kérdezte. Látszott rajta, hogy a legszívesebben bemosna egyet nekem.

- Cöh! – engedtem kicsit el magam, majd a lehető legironikusabb hangszínemen mondtam ki – Bocsánatáért esedezem, Kisasszony!

- A kurva anyád! – ordított a fiú a képembe, miközben kissé megrángatott a kabátomnál fogva – Rendesen kérjél bocsánatot!

- Meg egy faszt! Azt mondtad, elengedsz, ha kimondom! – erre egy kisebb erőbevitellel elemelt, majd a falhoz csapott, aztán elengedett. A fejem hátulját dörzsölve támaszkodtam a falnak. Kissé szédültem az ütéstől. Éreztem, hogy még mindig előttem áll a srác. A legszívesebben behúznék neki egyet! De amint összeszorítottam az ökleimet, megint kiszaladt a talaj a lábaim alól, ahogy kigáncsolt. Egy pillanatig a koszban ültem, és a fájó tagjaim dörzsöltem, majd lassan feltápászkodtam…