59. fejezet

59. fejezet

Mégis miért pont Ő?

Ahogy hazaérve magam mögött becsuktam az ajtót, anya alakját ismertem fel magam előtt. Fél szemmel hunyorogva figyeltem pár másodpercig a kétségbeesettnek tűnő, döbbent arcát, majd ezt megzavarta Akasaku megjelenése a háta mögött. A lányon is látszott, hogy váratlanul érintette a látványom és neki is még fel kell dolgoznia a dolgot. De azért néhány pillanattal később az orrához emelte a kezét, és fintorogva megszólalt:

- Mi a fene történt veled, Aka-chan? – anya szemei is kérdőn figyeltek, de közben érezni véltem, hogy az a tekintet igenis aggodalmas is!

- Verekedtem egy sráccal – jelentettem ki egyszerűen, majd a nézéseket látva folytattam volna, mikor egy másodperc alatt témát váltva, szinte bömbölve kérdeztem: - Hol van Koiki?! – anya még sokkosan pislogott rám, mire az unokatestvérem válaszolt.

- Mivel mikor hazaértünk, anyukád azt mondta, elrohantál, elindult megkeresni téged. Komolyan, mint egy elbaszott love story! – sóhajtotta Akasaku. Utána kell mennem, és megkeresnem! Fordultam is volna, mire megszédülve az ajtónak dőltem – Ne legyél már ilyen csökönyös hülye! – kapta el a karom, majd átfogta a derekam, és megindult velem a folyosón – Szedd már cseppet rendbe magad! Amúgy is, ha újból egymás után rohangáltok, csak kikerülitek egymást megint! – volt benne igazság… de mi a faszért hagyom, hogy pont Ő segítsen nekem?! Erőtlenül próbáltam ellökni magamtól, mire csak egy-két „Idióta!” reakciót kaptam. A fürdőbe érve a zuhanyzó szélére ültetett, majd mint a kisgyerekeket, elkezdett volna levetkőztetni. Őszintén megvallva, nem mutattam komoly ellenállást, amíg a kabátom, a pulcsim és az ingem fejtette le rólam… inkább csak a semmibe bambulva elmélkedtem, hogy mi a francért kellett ezt az egészet végigcsinálnom? Az a lány a hibás mindenért, és most mégis, Ő próbál engem rendbe hozni…

- Hé! Mégis mi gondolsz?! – kaptam el a kezeit, mikor a gatyám kezdte kigombolni.

- Aka-chan! – a hangszín olyan volt, mintha egy őrülthöz beszélne – Ha képes vagy rá, tőlem egyedül is levetkőzhetsz. De jelenleg azt hiszem, nem sok jogod van ahhoz, hogy ordibáljál velem, amiért segíteni próbálok – hülye kurva. Már hogy ne lenne jogom… miattad van az egész.

Megadóan hagytam, hogy alsógatyára levetkőztessen, aztán ő maga döntött úgy, hogy reményei szerint képes vagyok lezuhanyozni. Erre persze hevesen bólogattam, és miután kiment, gyorsan attól is megszabadultam, és beálltam a zuhany alá. A hideg víz a húsomba mart. Összerándultam, és a falnak dőltem. Melegebbre állítottam a vizet, és közben a kötéstől megfosztott kezem figyeltem. Felületesebb és mélyebb vágások sorakoztak a feldagadt, zöldes árnyalatú bőrfelületen. Egy-két seb gennyedzett még. Elég ocsmány látványt nyújtott. Bár meg kell hagyni, a hányingerem valószínűleg nem ettől volt még mindig olyan erős. Ahogy eresztettem magamra a vizet, lassan a bal szememhez értem. Kötés fedte még. Méghozzá elég kényelmetlen kötés, ugyanis a feldagadt arcomba élesen belevágott a széle. Kíváncsi is voltam és abban is reménykedtem, hogy az arcomra irányuló fájdalmat csökkenthetem, így lassan leszedtem magamról. Ahogy a kötés lekerült, felnyitottam a szemem. Kicsit bántotta a fény, de relatíve tisztán láttam vele. A zuhanyrózsában néztem a tükörképemre, amely valóban, egy a szemem alatt közvetlenül húzódó, csúnya kis heget mutatott. Tehát tényleg nem vájtam ki… Cseppet megkönnyebbültem, de féltem is. Akkor a másik énem ugyanúgy visszatérhet bármikor… És előfordulhat újból, hogy Koikit magáévá teszi az én testembe bújva. Olyan, mint valami rossz szellem. Valamit ki kell találnom, hogy távol tartsam!

Egy alapos zuhany után kitámolyogtam, majd nekiláttam törölközni. Valamivel frissebbnek éreztem magam. Mindenképp el kell fogadnom, hogy az összehányt és vérezett ruháimban nem mutattam túlzottan szép látványt… A törölközőt magamra kötöttem, majd léptem volna ki, amikor valamit megláttam a tükör elé ültetve…