60. fejezet

60. fejezet

Egy régi ismerős…

Vajon ez ugyanaz, mint anno? Vizsgáltam meg közelebbről az ismerős tárgyat. Kísértetiesen hasonlított! Eszméletlen, hogy már öt-hat évvel ezelőtt is szörnyű állapotban volt, és mintha egy napot se öregedett volna! Bár nagyon koszosnak tűnik… van rá esély, hogy még életében nem mosták ki? Mert azt tudom, hogy régebben ki se engedte a kezei közül, de most már talán kinőtt ebből… nem?
Egészen közel hajoltam hozzá, úgy vizsgáltam. A koszfoltok ellenére legalább szaga nem nagyon volt. Szinte biztosra mertem venni, hogy ez tökéletesen megegyezik az emlékeimben szereplő dologgal: a gomb helyét a baloldalról csupán egy elvarratlan cérnaszál mutatta, a másik gomb megtörten, kiszürkülve révedt a távolba. A bordó és kék anyagdarab, amellyel annak idején befoltozták, kissé kopottan, megereszkedett szálakkal virított ki a mustársárga alapszínből. A tömés sárgás színe az egyik sarkánál ki is látszott már. Az egyik lecsüngő tagját már nem sok választotta el attól, hogy leszakadjon. Bár a nyaki rész is elkarcsúsodott a ráerősített kötél miatt. Ez egészen biztosan egyazon darab!
Lassan kinyúltam érte, és finoman kezeim közé fogtam az eddigi életem során érinthetetlennek tudott tárgyat. Az anyag, amiből az alap készült érdes volt. Hogy képes egy gyerek egy ilyet tartani kedvencének? Csóváltam meg a fejem, visszahelyezve a régi plüssmacit. Tudom, hogy Akasaku sosem volt normális, de az, hogy még mindig magánál tartja ezt a mackót ebben az állapotban, csak arra mutat újfent, hogy semmit se változott az évek során!
Ha már erről van szó… Bizonyára még mindig nem szívesen engedi ki a kezei közül… Ha most elvinném innen, és megszabadulnék tőle… vajon az unokatestvérem is elismerné, hogy nem szórakozhat velem? De mi van, ha bosszút áll? Ha a plüss itt van, biztos az ollói is a közelben lesznek… Vagy valami még rosszabbat talált ki az évek folyamán, amivel terrorizálhatja a másikat! Nem is akarom tudni! Lehet, hogy jobb lesz, ha békén hagyom… Azonban mégis… Ilyen alkalmam valószínűleg máskor nem lesz… Ha előrébb akarok lépni a ranglétrán, tennem kell érte! Na jó… talán még megszabadulni nem fogok tőle… Egyelőre csak nézzük meg, fogja e keresni, ha eltűnik innen…
A maci nyaka köré csavartam az egész kötelet, majd a mellkasomhoz húztam. Az egyik törölközőt a nyakamba terítettem, ezzel elrejtve a bábut, aztán kiléptem a fürdőszobából. Még a fal mellett haladtam, de a szédülésem és hányingerem végre egészen alábbhagyott. Ahogy átvonultam a szomszéd szobába, hallottam az előszobából, ahogy anyum Akasakuval társalog. Kissé sietősen bevágódtam a szobámba, majd magam mögött becsukva az ajtót, gyorsan félredobtam a törölközőket. A figurát a nagyszekrényembe helyeztem. Remélem nem bánom meg tettem!
Felvettem egy kényelmes boxert és pólót, majd az ágyamra dőltem óvatosan. A testem minden porcikája egy pillanatra végre ellazulhatott. A fejem még kissé lüktetett, de alapvetően egész életképesnek ítéltem magam. A zúzódások lényegében olyan egységesen terültek szét rajtam, hogy a belőlük áradó fájdalom néhány perc szenvedés után érzékelhetetlenné vált. Egyedül a gyomrom görcsölt még mindig… az erőteljes, korgó hang is próbálta érzékeltetni velem, hogy majd éhen halok. De lélekvitelemben valahogy nem éreztem volna most szükségesnek a táplálékbevitelt…
Csak azt szeretném, hogy Koiki visszaérjen, és eltöltsön velem egy kis időt. Ha kell, türtőztetem is magam! Bár ebben az állapotban nem is valószínű, hogy nagyon rámásznék… Mindenesetre: Én, Seijuurou Akashi, ha kell, ünnepi fogadalommal szavamat adom, hogy semmi esetre sem fogok pusztán a saját, arrogáns céljaim érdekében olyat tenni a sráccal, ami kedve vagy szava ellen lenne, ha minél előbb ideér!