9. fejezet

9. fejezet

Az, akit nem sorolhatunk egy fedél alá azokkal a majmokkal

- Hogy mit akarsz, Akashi? – Kichairo érdeklődve nyúlt az idegen felé. – Nem azért lógom el az órát, hogy kutyákra vigyázzak – emelte el a tekintetét, majd belenézett azokba az ellenállhatatlan, könyörgő Kichairo szemekbe. – Bár ha jobban megnézem… - és a kutyához hajolt. – Legyen. De nem felejtem el, hogy egyszer szívességet tettem neked! – kicsit megkönnyebbültem, és leraktam a padra Kichairot. – De ha miatta leszid valamelyik tanár, súlyos árat fizetsz érte! – tette hozzá vigyorogva, mikor már fordultam volna az épület felé.

- Nem lesz vele gond! A lényeg, hogy ne legyen baja és ne tűnjön el – közöltem vele, és mentem tovább.

Kicsit bizonytalan vagyok, Aominere bízni nem volt-e őrültség… És ha bármi problémát okoz, akkor vajon mit tesz velem? Ahogy őt ismerem, nem biztos, hogy épp vigyázna a kutyára… Remélem, baja azért nem lesz!

Egybetartottuk az első két órát, így szünetben nem tudtam kimenni, megnézni, mi történt velük. De amint elengedtek, az udvarra indultam. Valaki viszont elkapta a vállamat.

- Akashi! – Midorima hangja volt. – Miért nem voltál a tegnapi edzésen? Momoi egész idő alatt semmihez se tudott kezdeni velünk – megigazította a szemüvegét. – Tehát, mi lehetett olyan sürgős?

- Nos… - nem is tudtam, mit mondjak, hisz az igazi ok túl kellemetlen lenne. – Rosszul éreztem magam, és hazamentem. Hagyj békén! Ma se hiszem, hogy benn maradok. Momoi már kellően nagylány ahhoz, hogy egy csapat idiótát féken tartson.

- Hm – Midorima kissé feszültnek tűnt. – Miután a nyilas mostanában kisegítésre szorul, és ennek tilos az útjába állnunk, nem mondhatok erre semmi rosszat… de – a vállamnál az ingem húzva megfordított maga felé. – Engem ne sorolj egy fedél alá, azokkal a majmokkal! – olyan közel volt hozzám! A lehelete enyhén… bableves illatú volt??? Tudtam, hogy minden csapattársam fura, de ez egészen bizarr… Bár Kise parfümjei is gyakran túlságosan… férfiatlan illatúak.

- Most már elengednél? – kérdeztem, mikor még mindig az ingemet csavargatva nézett mélyen a szemembe. Egészen elmélázott úgy tűnik. Megérintettem a kezét, mire kicsit megugrott és elengedett.

- Bocsi, Akashi. – elpirult. Mi a szösz ez már megint? – Gyere gyorsan, mert nem lesz időnk átöltözni tesire! – megfogta a kezem, majd mielőtt húzni kezdett volna, rögtön el is engedett, és csak hívott magával.

Az öltözőbe érve már csengettek is. Az osztályunk túlnyomó többsége már a pályán volt. A cuccainkat ledobtuk, és kezdtünk is öltözködni. Gyorsan pólót váltottam, majd a cipőimet a pad alá dobtam. Miközben a nadrágommal szenvedtem, azt vettem észre, hogy Midorima a szeme sarkából engem néz… sőt, nem is konkrétan engem, hanem az alsógatyám… mióta veszi át Aomine perverz szokásait?! Bár ő legalább nem engem nézett, hanem lányokat. Idegesen vettem fel a tesigatyám, amire Midorima is elkapta a tekintetét rólam. A cuccaim nagyjából összedobtam, mikor akaratlanul ránéztem. Midorima, épp húzta fel a pólóját. Gyönyörű teste volt. Tökéletes. Mármint pusztán, mint férfi, tényleg szép volt a maga módján… tehát én nem értettem ez alatt semmit, csupán megjegyeztem…

Éreztem, hogy el vagyok vörösödve, de nem úgy tűnt, mintha neki feltűnt volna. Az első öt-tíz percben még a pulzusom visszaállításával foglalatoskodtam. Valahogy nem tudtam elfelejteni Midorima képét a fejemben. Lehet, hogy nekem is kicsit edzenem kéne, és nem csak diktálnom a csapattagoknak. Bár olyan hasizmot eltarthat egy ideig, amíg kidolgozok…

- Akashi! – Midorima intett felém. – Leszel a párom? – teljes elvörösödés. Mit mondott? Ezt most, hogy érti, csak így, ilyen egyszerűen, minden előzmény nélkül? – Hé! Ha nem sietsz, a sor végén leszünk! – micsoda? Ja, hogy kislabda-hajításban legyek a párja… egy igazi barom vagyok…