38. fejezet

38. fejezet

Mi a gond?

A fürdőszobából kilépve mentem is a konyhába. Egészen sokkoló volt látnom, hogy Koiki totál vörösen elfordítva az arcát az anyámmal ellentétes irányba áll, miközben anya faggatja valamiről. Elég halk volt a faggatózása, így nem értettem, miről lehet szó, bár sejtettem, hogy kellemetlen a téma… odaléptem én is erre.

- … szóval ezért hozta haza! – hallottam meg az utolsó hangokat anyámtól, mielőtt meglátott volna, és elnémult. Mit hoztam haza? Most Koikire gondol? – Fiacskám! Kedves tőled, hogy ilyen odafigyelő vagy Furihata-kunnal! Most mesélt ezt-azt – mosolygott rám közben. Kissé kétségbeestem emiatt. Vajon mit mesélt?! – Hogy elpirultál! – nézett egyre furábban – Tudom, hogy ritkán beszélünk, és akkor se nagyon dicsérlek… - egészen szomorkás lett a hangja – Sajnálom, Akashi! Rendes fiú vagy, és sajnálom, hogy erre végül a kis barátodnak kellett rámutatnia… - he? Az egy dolog, hogy anya most ilyen szépeket mond, de… Koiki mégis miket mondott neki, amik ezt váltották ki belőle?

- Öhm… Nem teljesen értem a helyzetet – néztem a srácra egy pillanatra, aki egyre nyugodtabbnak tűnt, de még mindig nem fordult vissza anyához.

- Jaj, semmi! Csak foglalkozz a barátoddal, majd holnap, ha lesz időnk, beszélünk! – rázta meg a fejét anya, aztán kilépve a beszélgetésből ’jó éjt’ kívánva a folyosórészre ment.

- Ez meg mi volt? – néztem utána, de közben Koikihez intéztem a kérdést.

- Arról kérdezgetett, hogy hol találkoztunk, mikor, mit csináltunk, hogyhogy ilyen rövid idő alatt ilyen jóban lettünk… - válaszolta halkan, még mindig ugyanazt a pontot figyelve.

- Menjünk be a szobámba! – ajánlottam az ötletet, majd meg is ragadtam a csuklóját, és behúztam. Miután odabenn elengedtem, rájöttem, hogy megint túlságosan erőszakosan viselkedem vele szemben… - És mit feleltél neki? – kérdeztem, miközben becsuktam az ajtót.

- Az igazat – felelte egyszerűen.

- Mármint mindent??? – enyhén rémisztő így az egész!

- Odáig, hogy hazahoztad miattam Kichairot… Anyukád először azt hittem… észrevette, hogy másképp beszélek rólad, és mindent átlát… És elkezdte nekem összefoglalni az eddig hallottakat… de mikor megjelentél, és azt mondta, amit mondott, megkönnyebbültem kissé – nézett rám. Tehát Koiki mindenféle pozitívet mesélt anyának, amitől feltűnt neki, hogy nem egy mintaanya… helyes! Tud valamit ez a srác!

- Köszönöm – mosolyogtam rá végül.

- Mármint mit?

- Hogy ezt kihoztad anyámból… tényleg nem nagyon beszélünk… de ami még fontosabb… köszönöm, hogy annak ellenére, hogy milyen vagyok, mégis itt vagy velem!

- De… én azért szeretlek, mert ilyen vagy… - jó ezt hallani… de akkor azt szereti bennem, hogy „uralkodom” felette??? Vagy azt, hogy… hogy… csak szexelni szeret velem? Amilyen vagyok... végülis ezt érthette arra is! Elvégre, ha úgy nézzük, csak az aktus környékén mond nekem általában kedveseket… várjunk! Akkor most is azt akarja?! Gyanús ez így nekem… én… én tényleg szeretem. Azt hiszem… - Akashi-sama? – rázott fel a gondolataimból elém állva. Közel volt, és ahogy ránéztem, finoman megcsókolt. Tényleg megint csinálni akarja?! – Mi… Mi a gond? Akashi-sama! – nézett rám, miután én félig a gondolataimon rémüldözve nem is viszonoztam a csókját.

- Ja. Öhm… semmi! Csak eléggé lefárasztott ez a nap. Hehe… tehát, mi lenne, ha lefeküdnénk? Mármint nem úgy!!! – kezdtem el abban a másodpercben szabadkozni is, mire elég furán nézett rám – De, tényleg! Menjünk aludni! – kényszervigyor. Túl egyértelműen kényszervigyor…