46. fejezet

46. fejezet

Ígéret

Hazaérve anya beküldött a szobámba lepihenni, amit először meg akartam tagadni, míg Koiki rám nem szólt… valahogy rögtön engedelmesen bementem, és ledobva néhány cuccom az ágyba dőltem. Csak feküdtem ott, az ép szememmel a plafont bámulva. Furcsa, régóta nem fetrengtem napközben csak így egyszerűen az ágyamban. Valahogy, mindig találtam valami elfoglaltságot magamnak, hogy ne csak így henyéljek. Pedig egész jól esik! Álmosnak éppen nem neveztem volna magam, de kikelni most nem lett volna kedvem. Vajon anyáék most mit csinálnak? Dél körül van, úgyhogy valószínűleg valami ebédet készítenek. Koiki most is ki lesz faggatva? Tényleg! Akkor a szüleim most tudják, hogy mi van közöttünk? Mert ha igen, akkor úgy tűnik, egészen elfogadják… Vagy csak a miatt kímélnek, mert ez lett velem? Bár ha nagyon elítélnének, talán nem lenne itt a srác, és anya nem mosolyogva engedné be a házunkba… Azonban belekalkulálva, hogy ilyen állapotban vagyok, talán úgy gondolta, most még elnézi, mert szükségem van valakire, de később… Dehogy! A legvalószínűbb, hogy tegnapeste nem hallottak faszt se! Nem tudom elképzelni, hogy akár anya, akár apa elfogadná, amit teszünk… Ha hallották is, akkor csupán nem érdekli őket, ahogy az én egész létem se… Bár anya most dolgozni se ment be… tehát mégis lehet, hogy félt…

- Akashi-sama? – hallottam meg a halk hangot. Az ajtót csak behajtottam, így láttam, hogy Koiki óvatosan kémlel kintről – Ó, Akashi-sama, hoztam egy kis teát! – mosolyogva bejött egy bögrével a kezében – Ugye nem zavarlak? – kérdezte meg, miközben én még mindig egyhelyben feküdtem, őt nézve.

- Dehogy! – ültem fel lassan. A srác felém nyújtotta a gőzölgő teát, amit köszönettel elfogadtam, majd a bekötözött kezemmel veregettem meg az ágy szélét, mire mosolyogva lehuppant mellém – Veled ugye nem történt semmi? Mármint, mikor megtaláltál, ugye nem sérültél meg, vagy ilyesmi? – ötlött fel bennem a gondolat. Elvégre amilyen, biztosra veszem, hogy mikor meglátott úgy a mosdóban, rögtön odament hozzám, nem törődve a tükördarabkákkal…

- Nekem semmi bajom. De Akashi-sama! Ígérd meg, hogy többet nem történik ilyen! – dőlt rá óvatosan a vállamra – Nem tudom, miért csináltad. És nem erősködöm, hogy elmondd, ha nem akarod. De még egyszer kérlek ne forduljon elő! Nagyon megijesztettél… - örültem, hogy aggódott értem, és annak is, hogy nem faggatózik, de még most is kiráz a hideg a gondolattól, hogy tegnap a másik énem vette birtokba a testét… sőt! Nem csak a testét, hanem mindenét! De többet nem zavarhat. Ilyen nem fordul elő már máskor. Mától kezdve soha senki nem választhat el Tőle! – Akashi-sama! Megígéred? – kérdezte a vállamról rám nézve.

- Persze. Soha többé nem történik ilyen. Soha – a homlokára adtam egy csókot, majd a fejem az övének döntöttem.

Pár másodperc után, ahogy kezdtem megérezni, hogy a bögre is átvette a tea melegét, felhagytam a békés pillanattal, és egy-két kortyot lehúztam belőle. De a forró folyadék egészen bántotta a torkom, mire az ágyam melletti szekrénykére raktam a bögrét. Ahogy visszanéztem Koikire, láttam, hogy az egyik kezével takarja el a mosolyát, mire a balommal elkaptam a szája elől, majd finoman hátradöntöttem és fölé másztam, lefogva azt a kezét. Kivörösödött és kerülte a tekintetem megint… Lassan közelebb hajoltam hozzá, és könnyed csókokkal borítva a nyakát suttogtam neki:

- Soha többet nem teszek olyasmit, mint tegnap. Ígérem! Jobban vigyázok majd Rád! – a srác egy pillanatra megfeszült, mire én is megszakítottam a folyamatot, majd kérdően ránéztem.

- Miért mondod ezt, Akashi-sama? – nagyon vörösnek tűnt – Engem nem az a rész zavart… - egy pillanat alatt szertefoszlott minden bennem. Ilyen jó volt a másik énemmel?! Máskor is inkább vele csinálnád, mi? Végülis, ilyen feledhetetlen kalandban sincs része mindennap az embernek! Kívánnád, mi? Kevés vagyok neked! Nem érek fel a másikhoz, mi? Nélküle azt hiszed, nem lennék képes ilyen jól csinálni?! Mondjuk… igaza van. Sosem tettem volna meg így… és hamarabb elsültem volna, tudom…