34. fejezet

34. fejezet

Ez esetben...

Arra keltem, hogy valaki betakar. Mikor sikerült elszakadnom attól a homályos, ébredés utáni látástól, végre megláttam Koikit. Már felöltözött, és a kanapé szélén ülve nézett rám.

- Ugye nem én zavartalak fel, Akashi-sama? – kérdezte lefelé fordítva a tekintetét. Felültem, és adtam neki egy csókot:

- Ugyan! Örülök, hogy itt vagy velem! – megint zavarba jött. Olyan kis szeretnivaló! – És amúgy csak éppen pihentettem egy kicsit a szemeimet – megdörzsöltem a szemeim, aztán egy kisebb nyújtózkodás után az ölébe hajtottam a fejem és átkaroltam.

- Öhm… Akashi-sama…

- Hm? – mi baja már megint?

- Már egészen besötétedett, és bármikor jöhetnek a szüleid…

- Hagyd csak! Befejeztem a feltakarítást és Te is bevásároltál. Nem lehet kifogásuk!

- De… haza kéne mennem már…

- He? Miért? – felültem és ránéztem.

- Hát… ma nem beszéltünk a családoddal, hogy én itt leszek, és nem akarok gondot se okozni…

- Ne problémázz már ennyit! Hiszen már szinte családtag vagy! – látszott rajta, hogy egy pillanatra megfeszül – Vagy… nem? Elvégre, a barátom vagy, nem?

- Áh, igen… egy barátod... – valami nem volt rendben vele már megint.

- Koiki! – megfogtam az álla alatt, majd szembefordítottam magammal. Mélyen a szemébe néztem, mire elpirulva megint elnézett mellettem – Nem egy barátom vagy, hanem A barátom! – még mindig nem nézett rám – Vagy pont ez a baj? – kérdeztem miután még mindig nem adott semmi választ.

- Nem… csak… - elkezdett sírni.

- Mi…? Mi a baj? Koiki! Minden rendben? – kezdtem komolyan aggódni miatta. Én tettem valami rosszat vele? De hisz, most nem hiszem, hogy bármi bántót mondtam. Vagy talán ő nem akarja ezt, és emiatt…? Megtörölte a szemeit.

- Csak… olyan boldog vagyok, Akashi-sama! – ahogy elvette a kezeit, láttam egy egészen szívmelengető mosolyt az arcán. Tehát csak meghatódott attól, amit mondtam? Vagy én értem félre már megint?

- Akkor nincs semmi baj? – kérdeztem azért a biztonság kedvéért.

- Dehogyis! – megölelt hirtelen. Nagyon aranyos srác, de néha mégis nehezen tudom eldönteni, mit is akar – Akkor biztos nem okoz problémát, ha itt maradok?

- Nem hinném…

- Akkor gyorsan készítek valami vacsorát! – azzal pattant is volna fel, ha nem kapom el az ingét.

- Várj! Komolyan ennyire meglepett az, hogy a barátomnak neveztelek?

- Öhm… sose kérdezted, hogy járnék-e veled… - megint elszontyolodva és vörösen kerülte a tekintetem.

- Koiki… tényleg úgy gondolod, hogy bárkivel lefeküdnék, akit nem szeretek?

- Persze, hogy nem… és én se… mármint… mindegy! – szerintem szex közben se volt így kivörösödve, mint most! De nincs mit tenni…

- Ez esetben, Furihata Koiki! Járnál velem? – nem tudom, mennyire sikerült az elképzeléseim szerinti vigyort felvennem hozzá, de a srác szemei egészen felcsillantak.

- Hát persze! – és megint a nyakamba vetődött. De panaszra nincs okom! Sosem éreztem még magam ennyire boldognak és szeretettnek…