24. fejezet
Késés
Miután elköszöntem Koikitól,
sajnos nagy tömeg előtt, minden komolyabb búcsúzkodás nélkül, egészen lassan
sétáltam át a parkon a sulimhoz. Nem messze voltam a kaputól, mikor a
gondolataimból, hogy hogy is legyen a délután, felriasztott a csöngő. Még sosem
értem be késve a suliba! Bár egyszer volt olyan, hogy a tanteremben, mikor
leraktam a cuccom, épp csengettek, de most egyértelműen kések! Ahogy csak
tudtam, siettem mindennel. Az ajtó előtt megigazítottam a gallérom, majd
kopogtam, és benyitottam.
- Elnézést a késésért, Sensei!
– néztem a tanár úrra, mire az csak intett, majd kihúzott valamit a naplójában.
Az osztály egy pillanatra
duruzsolni kezdett, amiből a padsorok között elhaladva annyit vettem ki, hogy
mindenki furcsállja, hogy egyszer kések. Próbálták kitalálni az okát, de szerencsére
olyat nem hallottam, aminek köze lenne az igazsághoz. Bár azt hiszem, hogy
ilyen meg se fordulna semelyikük fejében. Mikor leültem a hátsó padban a
helyemre, a padtársam rám nézett, majd egy pillanatra felkuncogott.
- Risa-chan? – néztem rá
kérdően, majd suttogva folytattam. – Mi olyan vicces?
- Ziláltnak tűnsz. Még sose
láttalak így – értem, de ez ennyire megnevetteti az embereket? – De így nagyon
cukin áll a hajad – mosolygott rám.
- He? – a hajamhoz nyúltam. Jó,
talán volt benne némi igazság, hogy kiállt egy-két tincs jobban, mint kéne, de
reggel nem nagyon tudtam a kinézetemmel foglalkozni. Meg amúgy se szoktam ennél
jóval komolyabban kicsinosítani magam…
- Na, miért rontod el! – súgta
oda a lány megint. – Hidd el, így sokkal jobban tetszenél a lányoknak! – kit
érdekelnek a lányok most? – De az ingedet inkább igazítsd meg! Ez a rosszul
betűrt ing nem néz ki túl jól…
- Jól van, de most már hadd
figyeljek! – kicsit hangosabb lehettem, mert jó páran rám néztek. Midorima
például egészen mérgesnek tűnt. Bár nem tudom, hogy a kosáredzéseken való
megjelenéseim hiánya vagy a tanulás miatt.
Mindenesetre így, hogy végre
csend lett, próbáltam a tananyagra koncentrálni. De egyszerűen képtelen voltam
rá, mert folyamatosan Koiki járt az eszemben, illetve, hogy mi legyen délután!
Többször láttam még, ahogy Risa-chan elmosolyodik, és úgy írogat tovább a
füzetébe. Idegesítő ez a lány.
Csengetés előtt pár
pillanattal Midorima egyenesen a szemembe nézett, mire aprót bólintottam, majd
amint az osztály nagy része elszabadult, én ott maradtam. Mindjárt megkapom a
fejmosást, amiért tegnap nem voltam megint…
- Akashi! Veled meg mi a frász
van?! – az asztalra csapott. Még sose láttam ilyennek… - Nem jársz a
kosáredzésekre, késel az óráról és nem mondasz semmit se! – most én értettem
félre, vagy aggódik miattam? – Válaszolj már valamit!
- Sok dolgom volt –
válaszoltam, próbálva egy nyugodt hangon maradni, de közben valahogy mégis úgy
éreztem, hogy zavarba jövök.
- Ne játszd itt a flegmát! Mi
olyan fontos dolgod lehetett, amiről még csak említést se tudsz venni rólunk? –
hogy én? Flegma? És már megint, mi ez a hangszín?
- Ne aggódj, Shintarou! Ma
megyek edzésre – erre meg tiszta vörös lett. Miért történik mindig ez
körülöttem? Vagy csak én értek félre mindent??? Picsába!
- Nem aggódtam – jelentette
ki, miközben megigazította a szemüvegét zavartan, majd visszaült a helyére.
Mindenki megőrül körülöttem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése