40. fejezet

40. fejezet

Szakítsunk Akashi módra...

Ha most dobom, egy paraszt vagyok… ha viszont térden állva könyörgök neki, hogy felejtse el az elmúlt kis időt, beismerem, hogy tévedtem és meghunyászkodok előtte! Én erre nem vagyok képes! Főleg, mivel még mindig nem biztos, hogy a felvetésem hamis lenne… és ha úgy van, csak természetes, hogy így próbálkozik! Akkor ez ennyi! Nem érdekel, ha parasztnak néz!

- Koiki! – ültem fel, majd a szoba sarka felé bambultam, mikor folytattam. Éreztem a figyelő tekintetét magamon – Sosem voltam még szerelmes… vagyis… miket is beszélek? Szeretlek, Furihata. – kezdem úgy érezni, hogy egyre paradoxabb a viselkedésem… - Folyton attól félek, hogy nem felelek meg neked… - miért nem tudok csöndben maradni? Miért kell mindig magammal küzdenem? És pont ilyen gyenge pillanataimban kell erről beszélnem vele! Ekkor éreztem meg a kezét, ahogy végigsimít az arcomon, majd finoman megcsókol. Bár gondolatban ellenkeztem, valahogy mégis azt kellett észrevennem pár másodperc múlva, hogy forrón viszonzom neki, és nem sokára magam alatt találom… Utálom magam, amikor nem tudom irányítani a testem! Én most mérges vagyok és duzzogok amiatt, hogy átver! Ennek ellenére egyre jobban felforrósodik a testem, ahogy egyre vadabban csókolom… Mikor végre le tudtam állítani magam, egészen szégyenkezve emelkedtem fel róla, fél kézzel a fejem fogva. Hogy lehetek ilyen hülye? A szemeim nagyjából hozzászoktak a sötéthez, így láttam, hogy Koiki arcán elégedett mosoly ül. A tekintete mélyen az enyémbe fúródott, mire megint lehajoltam hozzá, és a füléhez hajolva, finoman súgtam oda neki: - Kívánlak! – miközben erre reakciót vártam, a cimpáját harapdáltam, végig azon zsörtölődve, hogy vissza kell vennem az uralmat magam felett...

- De… Akashi-sama… - hallottam magam alól halkan a hangját. Karjaimra támaszkodva fölé emelkedtem, és lenéztem rá. Kicsinek és gyámoltalannak tűnt… újra megcsókoltam.

- Furihata! Ha ki akarod érdemelni, hogy az ágyamban alhass, akkor előbb dolgozz meg érte! – lassan elkezdtem csókolgatni a nyakát, de ő ellenállóan erőtlenül próbált eltolni magától – Mi az? – néztem fel rá – A földön akarsz aludni? – erre egy pillanatra leengedte a védelmét, mire folytattam volna. Azonban egy pillanat alatt újra eltolt magától – Mi a…?

- Hagyd abba, Akashi-sama, kérlek! – a hangja erotikusan csengett. Ezzel nem versz át, ugrottam volna újra a torkának, de még mindig eltolt – Erre így nem vagyok képes… és a szüleid is itthon vannak! – most ez csak kifogás, vagy tényleg nem akarja? Ha viszont nem akarja, az annyit tesz, megint én gondolkoztam hülyeségeken azzal, hogy csak szexet akar! Francba! – Állj le, kérlek! – hidd el, Koiki! Én lélekben totálisan leálltam! De még a beszédemet se tudom kontrollálni!

- Csss! Ne beszélj butaságokat! – tettem ajkára a mutatóujjam – Bízz bennem! – erre éreztem, hogy megfeszül. De vajon ideges lett, vagy egyszerűen csak sikerült tűzbe hoznom? Jaj, ne! Le kell állnom, de gyorsan! Nem akarom megerőszakolni!