26. fejezet

26. fejezet

Mi a baj, Cicafiú?

A fárasztó edzésről végül csak a lenyújtás idejét sikerült lefaragnom. És a délután helyszínén se volt időm gondolkodni. Hogy lehetek ilyen hülye? Az öltözőben sietve dobáltam le a cuccaim, majd az iskolai szerelésem ledobtam a zuhanyzó előtti padra. Nem voltam oda a sulis zuhanyzásért… Mindenki láthat meztelenül… nem vagyok szégyenlős! Csak úgy gondolom, hogy ez a látvány maradjon csak meg a kivételes embereknek, mint például Koiki… De az olyanok, mint Aomine, lehetőleg ne stíröljenek engem a zuhany alatt… Persze valószínűleg az ilyeneket csak piszkálásból teszi… vagy az is lehet, hogy megint csak belelátom ezt egy-egy alkalomból.

Az agyam végig a körül forgott, hogy hova vigyem akkor most. És annak ellenére, hogy próbáltam sietni, jó pár percig csak engedtem magamra a vizet.

- Azt hittem, sietős dolgod van! – hallottam meg az ajtóból Aomine hangját. Francba! Már megint ilyenkor kell rám nyitnia? – Segítsek esetleg? – kérdezte röhögve, majd kissé félreérthetően megnyalta a felső ajkát. Tényleg mindenki ilyen lesz körülöttem? Fordultam vissza a fal felé elpirulva – Mi a baj, Cicafiú? – kérdezte, úgy talán csak egy méterre állva tőlem. Hátrapillantottam, de szerencsére csak szívózik velem… a másik zuhany alá ment, és utána csak néha-néha átszólt valami hasonló szintűt.

Végre kicsit tudtam a sietségre koncentrálni, és hamarosan befejeztem, amire meg is jegyezte Aomine, hogy „Kis cuki! Ilyenkor már rögtön sietsz?”… Megtörölköztem, aztán még ott helyben felvettem az alsógatyám és a nadrágom. Én nem szeretem mutogatni magam odalenn, mint egyesek… Az öltözőrészben senki sem volt. Vajon mindenki már kész van, vagy még be se jöttek? De amint ez megfordult a fejemben, bejött Midorima, majd ahogy rám nézett, hátraszólt:

- Bejöhetsz szerintem. Már itt van – egy pillanatnyi kérdő tekintetem után megláttam mögötte Koikit. De édes! Nem mert egyedül bejönni, amíg nem volt biztos benne, hogy itt vagyok! És milyen alacsony Midorima mellett! Eddig nem nagyon figyeltem arra, hogy még nálam is alacsonyabb kicsivel…

- Koi… - kezdtem volna csodálkozva a köszöntést, de ő egy pillanatra ledermedve megtorpant, és meredten nézett mögém az öltöző ajtajából – Mi a gond? – ahogy magam mögé néztem, Aominet láttam meg… teljesen meztelenül jött ki.

- Most meg mi van? – nézett rám, majd Midorimara és végül Koikire olyan arckifejezéssel, mint aki nem érti, mi baja a többinek – Csak nem vittem be a törcsim – azzal végigsétált lassan az öltözőn a túloldalra, és kényelmesen előkereste a táskája aljából a törölközőjét.

- Jobb, ha megyünk, Koiki-kun! – nyaláboltam fel a cuccaim, majd ahogy voltam, megragadtam a srác csuklóját, és kiviharzottunk onnan. Mikor már kiértünk, gyorsan az ingembe bújtam, majd kicsit Koiki segítségét kérve felöltözködtem – Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak – mondtam neki bűnbánóan, mikor még mindig kissé sokkoltnak tűnt. Aztán a csuklójánál fogva megint kicsit odébb vittem, és a sarkon kifordulva (végre senki nem volt a közelben) egy gyors csókot adtam neki. A szemeiből eltűnt az előző zavarodottság és végre megint önmagának tűnt. Mosolygott.

- Örülök, hogy itt vagy nekem, Akashi-sama! – mondta nekem, majd egy pillanatra a nyakamba borult, aztán kontrollálta magát kicsit – Bocsánat! Azt mondtad, az iskola előtt várjalak, de nem nagyon bírtam csak ott álldogálni…

- Cssss! – tettem az ujjam a szájára, mire riadtan oldalra nézett, de nem jött senki, csak kicsit most több beleéléssel megcsókoltam. Mikor a falhoz nyomtam, gyorsan újra körbepillantottam. De úgy tűnt, még mindig tiszta a levegő – Hiányoztál, Kicsim – adtam egy csókot a nyakára – Nem hiszem, hogy képes lettem volna én megvárni téged, ha eléd kellett volna mennem.

- Akashi-sama… - suttogott a fülembe – Nem lehetne… hogy… megint csak úgy átmenjünk hozzátok? – totál vörös volt, de ezzel a felajánlással erőteljesen megkönnyítette a dolgomat.

- Koiki! – csókoltam meg újból, majd megfogtam a kezét, és elindultam vele.