32. fejezet
Ki megy el előbb?
Koiki egyre jobban tűzbe jött,
mikor visszatértem a farkához. Majd felkúsztam mellé, és miközben csókoltam,
újra elkezdtem magamra vonni. Míg én a fenekét markoltam, ő kissé zavartan
teszegette a kezeit hol a nyakam köré, hol a hátamra. Időnként a körmeit is
belém mélyesztette. Aztán egyre normálisabbnak tűnő pózt sikerült felvennünk,
mikor végre felettem volt. A farkam a feneke mögött volt, és ahogy mozgott csók
közben Koiki, összedörzsölődtek. A srác egyre forróbban csókolt vissza. Kezdtem
picit úgy érezni, elveszítem magam felett az irányítást! Ha ez így megy tovább,
újra magam alá fogom gyűrni, és utána esélytelen lesz, hogy megálljak. Bár így
őt elnézve; nem is igazán kívánja, hogy leálljak…
És ekkor hirtelen megéreztem,
hogy Koiki csókja megváltozott és a mozgást is abbahagyta. De mikor felnéztem
rá, az arcán nem láttam változást. Sőt, nekem úgy tűnt, ő se igazán bírja már
visszafogni magát! De akkor mégis…? De a srác újból meg tudott lepni: az egyik
kezével a farkam fogta, a másikkal még mindig támaszkodott az ágyon, és
éreztem, ahogy kissé talán még mindig bizonytalanul, de elirányítja az oly
kívánt… khm… ponthoz! Én igazából csak kissé meglepve csókoltam, miközben ő
lassacskán beleült. Közben néhány pillanatra megszakította a csókot egy-egy
nyögéssel vagy felszisszenéssel. Igazából voltak másodpercek, mikor komolyan
elgondolkoztatott, hogy ezt az egészet ő hol élvezi? Mert a hangja gyakran
inkább fájdalomtól cseng, mint élvezettől…
De ő nem tántorodott meg a
dologtól, és részemről teljesen megfelelt az egész. Már nem kellett sok, mikor
már én se tudtam néma maradni. Koiki elmosolyodott és megpróbált megcsókolni,
de végeredményben ez nem sikerült, és csupán egy közös nyögést tudtunk nyújtani
egymásnak. Ezek után se adta még fel a srác, és finoman elkezdett mozogni
rajtam. Én közben az oldalát simogattam, és időnként a combjához érve, kicsit
jobban próbáltam beleültetni. Egyre jobban kezdtem el én is mozogni. Éreztem,
hogy a lábai már jobban hozzáfeszülnek és erősen körbefonják az enyémeket. Aztán
hamarosan Koiki felhagyott a támaszkodással, és kissé felegyenesedve elkezdte
közben a saját farkát kényeztetni. Basszus, ha ezt így folytatja, mindjárt
elmegyek! Esküszöm, hangosabb voltam már, mint ő! Bár látványra róla se mondtam
volna, hogy nem élvezi a dolgot! Néha hátrahajtotta a fejét, és nyögött egy-egy
nagyobbat, mindehhez (talán már a megerőltetéstől) egészen kivörösödött az
arca. De egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy bár még mindig
mozog rajtam, de egészen bedőlt a nyakamhoz. Talán mégiscsak ő adja meg előbb
magát! Belassítottam picit, azonban Koiki nem vett vissza a tempóból! Ha ez így
megy tovább…
- A…kashi…sama! – hallottam
meg a hangját – El… - éreztem, ahogy a mozgása abbamarad, majd az egész teste
megremeg. Erre szépen én is leálltam. Fél kézzel magát támasztotta az ágyon,
míg a másikkal a farkát szorította. Láttam, hogy a testemen és Koiki kezén egyaránt
került az ondójából – Bo… Bocsánat, Akashi-sa…ma! – most azért kért bocsánatot,
mert előbb elment? Vagy mert leélvezett? Bár az arcából ítélve nem túl bűnbánó…
akkor mi van, ha én se leszek igazán bűnbánó…? Nekem se kell már sok, tehát
addig tuti nem engedem ki a szobámból, amíg nem játszik közben az
elélvezésemben! Ahogy leszállt rólam, és ahogy volt, próbált elnyúlni az
ágyamon, elkaptam a csuklójánál, és visszarántottam magamhoz.
- Még nincs vége! – még mindig
kapkodva vettem a levegőt, de reméltem, érthetően mondtam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése