33. fejezet

33. fejezet

Tanulnom kéne egy kis jó modort!

Az ágy szélén ültem, miközben Koiki velem szemben térdelt és szopott. Kissé erőtlen volt az elején, ami elég zavaró volt, miután én nemrég kis híján csúcsra értem… pedig úgy tűnt, tényleg próbálkozik, csak hát… már nincs a topon. Az egyik kezét is használni kezdte, ami most elég sokat számított. Szegény eléggé be volt lassulva… De nem fogom hagyni, hogy én fejezzem be! Fél kézzel a hajába túrtam oldalról, mire felnézett rám, majd finom nyomással egy icipicit közelebb vontam. A reakciója alapján talán annyira nem volt finom a nyomás és pici a táv, de végre egy kis életet sikerült vinnem bele! Köhögött és próbálta elhúzni a fejét, de csak kevés pihenőt engedtem neki, aztán újra rávontam. Valószínűleg mindent beleadott, de magától nem ment volna ilyen mélyre! Így majd két percig „segítettem” neki, hogy mindketten most már valóban sikerrel fejezzük ezt be. Éreztem, hogy mindjárt csúcspontra érek. De ez a srác olyan kis aranyos arckifejezéssel szopta a farkam, hogy bűn lett volna nem a szájába élvezni! Kicsit tartottam tőle, hogy ha csak úgy hirtelen elsülnék, rögtön elhúzódna, így a másik kezemmel a vállára fogtam, hogy abba az irányba se próbáljon kitörni. Aztán néhány másodperc kellett csak, hogy pontot tegyek az aktus végére. Koiki tényleg egészen rémültnek tűnt és húzta volna el magát, de szerencsére kellőképp ellen tudtam tartani. Mikor végre elengedtem, köhögve elhúzódott.

- Jól vagy? – hogy lehetek ilyen gyökér?! Nem igaz, hogy folyamatosan előbb cselekszek mindenféle hülyeséget, és csak aztán fogom fel, mit is csináltam… Most mit csináljak vele? Legalább a köhögést abbahagyta… Leguggoltam hozzá, és átöleltem hátulról – Bocsánat, de néha már nem tudok önmagam maradni, mikor mellettem vagy – szerencsére ez úgy véltem, hatott nála, mert kevésbé tűnt hisztisnek. Egy-két hosszabb pislogás után úgy ítéltem, valahogy kicsit fel kéne élénkíteni magunkat – Gyere! – kértem, miközben magam felé fordítottam, majd felsegítettem – Lepihenhetnél, amíg én kicsit rendet teszek! – nagy, csillogó tekintetet kaptam cserébe. Jó, lehet, hogy picit eltúlzom, de mindenképp hálásnak tűnt, aminek mindezek után rendkívül örültem…

Újból úgy éreztem, mintha egy nagyra nőtt gyerek lenne! Befektettem az ágyba, betakargattam és kapott egy „jó éjt puszi”-t. Végre valóban megnyugodhattam, azt hiszem. Kisétáltam a konyhába, majd felraktam egy adag teavizet. Amíg az melegedett, visszaosontam a szobába az alsómért. Úgy láttam, már be is aludt… Nem mondom, én is fáradt vagyok, de csak így kiütni magam nem lennék képes! A teát jó erősre csináltam, hátha kicsit felébreszt, aztán gyorsan befejeztem a konyha takarítását is. Hulla fáradt voltam, így a dolgom végeztével, kellemesen süppedtem a kanapéba egy bögre teával. Elkezdtem átgondolni az elmúlt félórát-órát, mire arra jutottam, hogy talán túlzottan erőszakos voltam a sráccal… Remélem azért ő nem gondolja így, vagy legalább nem ítél el ezért. Következőleg viszont (már ha lesz…) sokkal megfontoltabban kell viselkednem, hogy ne utána legyen bűntudatom mindenért! És talán lehetnék vele cseppet figyelmesebb is! Tanulnom kéne egy kis jó modort… A bögrét leraktam az asztalkára nem messze a kanapétól, aztán pár pillanatra behunytam a szemeimet…