114. fejezet

114. fejezet

Mit is keresek én itt?

- Sajnálom! Nem tudom, mi ütött belém… - suttogta a fülembe, ahogy szorosan átölelt. Most erre mit mondhatnék? Kettőnk közül Ő végig figyelmes volt, és mindent úgy tett, ahogy kértem… Kicsit se hibás semmiért!

- Folytassuk! – leheltem a vállának, mire összerezzent, és a vállaimnál megragadva pár centiméter távolságból elkezdte vizslatni az arcomat.

- Mi van Veled? Sosem láttalak még hasonlóképp viselkedni… Mi történt? – a hangja törődést és aggodalmat tükrözött, de jelenleg nem éreztem úgy, hogy a lelki problémáim meg akarom osztani Vele. Egy kevés erőt összegyűjtve visszafojtottam a könnyeimet és a remegést, majd megint elkezdtem rámászni – Akash… - nem akarok ilyeneken gondolkodni most. Csak le akarom vezetni valahogy a stresszt. És ebben Midorima mindenképp segíteni fog nekem! Próbáltam a korábbiakhoz hasonlóan intenzívebbé válni, és csókolózás közben kézzel a farkát izgattam. Szerencsére nem volt olyan nehéz visszazökkenteni. Hamarosan cseppet felgyorsítva az eseményeket, az ölébe másztam. Ő bizonytalanul fogdosott pár másodpercig, mire elhatároztam, hogy majd én lépek először… Finoman fölé másztam, és remegő kezekkel irányítottam el a farkát. De nagyon hosszas szenvedés után, hogy beleüljek, Midorima kézbe vette az irányítást, hogy az előző pózba visszadöntve Ő maga tegye be. Behunytam a szemeim, ahogy megéreztem, hogy lassan, de biztosan elmélyed bennem. Halkan szisszentem csak fel néha a fogaim között, de úgy tűnt, most mindezt nem veszi figyelembe a partnerem… Bár kifejezetten óvatosnak tűnt, mégis a teljes testem beleremegett. És nem csak az élvezettől… Furcsa és kényelmetlen érzés volt, és jóval másabb, mint eddig bármikor. Ahogy egyre mélyebbre került, a forróság borzongató érzése és a fájdalom egyszerre szakítottak fel belőlem egy-egy hangosabb nyögést. A szemeim sarkában könnyek jelentek meg. Ahogy egyre beljebb ért, Midorima egy csókkal nyomta el a hangom – Lazíts! – hallottam halkan a hangját nem sokára. Mikor végre megállt egy pillanatra, könnyes tekintettel néztem fel rá – Akashi… Elkezdek mozogni, rendben? – kínosan hunytam le a szemeim újra, mire éreztem, ahogy lassan nekikezd. Ahogy a sebesség nőtt, a hangerőm is egyre nőtt. Párszor még kérte, hogy nyugodjak meg, de képtelen voltam rá! Jó néhányszor összeforrtak az ajkaink, miközben hallatszódott már Midorima hangján, hogy nem szívesen hagyná abba. Egyre durvább volt. Biztosra vettem, hogy hamarosan elélvez… majd bármi figyelmeztetés nélkül egy utolsó hajrá után éreztem, amint mélyen bennem megtorpan. Forró volt, Ő maga pedig hangosan felnyögött. Minden tagja megfeszült egy pillanatra. Kihúzta, majd újra megcsókolt, hosszan, érzelmesen. Elhomályosult tekintettel néztem fel rá – Szeretlek, Akashi… szeretlek! – hallottam tőle, miközben szorosan magához ölelt. Néhány másodperc múlva feltápászkodott az ágyról, majd a használt óvszert lehúzta, és kidobta. Nélküle sokkal hűvösebbnek tűnt meztelenül az ágyon feküdni… Összehúzva magamat, elfordulva törölgettem a könnyeim – Akashi! – éreztem, ahogy mögöttem benyomódik a matrac. Elvörösödve rándultam össze még jobban, mikor a két karjával körbefont, majd finom csókot nyomott a nyakamra – Szeretlek – hányszor mondja még el? Reakcióra vár? Azt Tőlem nem fog kapni… - Szeretlek, Akashi – kicsit se volt durva, ahogy az ajkait a vállaimon és a nyakamon járatta, ennek ellenére riadt tekintettel bújtam ki a karjai közül! Egy pillanatra rosszallóan rám nézett, aztán lágy hangon újra közelebb jött, és szépen cirógatva a combomat az mondta – Bocsáss meg! Ha ez a baj, segítek… - az egyik tenyerét óvatosan a hasamra vitte, míg a másikkal a farkamra fogott. Annyira zavarodottnak éreztem magam… mit is keresek én itt egyáltalán?