52. fejezet

52. fejezet

Paradoxon

- Akashi-sama! Hadd segítsek! - néha egészen elbizonytalanít Koiki... ez az ember ugyanaz, mint az a sírós kölyök, aki pirulva bebújik a takaró alá zavarában? Ugyanaz, aki minden apróságon hisztizik, aztán egy Kichairo-chuu~-val el is hallgattathatod? Most pedig kutyaszemekkel pislog rám, hogy leszophat-e... ez a srác egy kész paradoxon! Egyik pillanatban alig mer megszólalni, aztán úgy mászik rám, hogy le se tudom szedni.
Na, de mit tehetnék? Úgyis most le vagyok sérülve, tehát miért lehetne ellenvetésem? Megengedően feljebb húztam a pólóm, hogy ne legyen útban, mire Koiki nem is várt egyéb jelre; szépen az ölembe hajolt. A nyelve lassan körözött a farkam tetejénél. A hirtelen kezdéstől kissé zavarba jöttem, és behunyt szemmel elfordultam. A srác erre felnézett rám, majd mosolyogva megcsókolt:
- Hogy így milyen édes vagy, Akashi-sama! - édes? Engem csak ne nevezzen édesnek!
- Tudod, ki az édes!? - néztem rá kicsit haragosan, majd gondolva egyet, folytattam: - Te, amikor épp orálisan kényeztetsz! - azzal a feje tetejére helyeztem a kezem, és gyengéd nyomással visszatoltam lentre. Ő csak ne szórakozzon velem! Már kezdtem megijedni, hogy elvesztem a tekintélyem!
Koiki engedelmesen folytatta. Bal kezemre támaszkodtam hátra, ahogy visszafogva magamat, csak csendesen élveztem a helyzetet. Kézzel és szájjal egyaránt izgatott. Lassacskán rá kellett jönnöm, hogy már segítség nélkül is egészen ügyes... őszintén: a legutóbbi ilyen alkalomhoz képest most jóval jobb volt. Magától is kellően mélytorokra ment... sokkal intenzívebb volt és nem is fogazott. Francba! Ha túl gyorsan elsülök még rosszul minősít... vagy nagyon eltelik magától... De képtelen vagyok már sokáig visszatartani! Éreztem, ahogy Koiki minden egyes mozdulatára még inkább a tűrőképességem határára érek. De nem bírtam tovább. A csúcson voltam, és irányíthatatlanul felszisszentem, hátrahajtva a fejem, megint csak a szájába élvezve... A srác most is köhögött egy picit, de utána láttam, ahogy ügyesen lenyeli. De másodpercek múlva vörösen felnézett rám, majd bizonytalanul elmosolyodott:
- Ahhoz képest, hogy az elmúlt pár napban többször is... csináltuk, most olyan sokat élveztél, Akashi-sama! - mert tegnap továbbra se én voltam veled! Bár meglepne, hogyha ennek tényleg lenne ehhez bármi köze...
- Koiki! - öleltem magamhoz, miközben feltérdelt volna.
- Akashi-sama! Megfulladok! - most újból csak az a kisgyerek. Erősítettem a szorításon, majd teljesen elengedtem és egy gyors csókot adtam a szájára.
- Gyerünk! Szedjük rendbe magunkat, mielőtt még megint ránk nyitnak, hogy mit csinálunk ennyi ideig! - tápászkodtam fel, majd Koiki kezét elkapva felsegítettem őt is - Így kissé siralmas látványt nyújtunk... - néztem végig a srácon. A szakadt gallérú ingje félig kigombolódva lógott a fél vállán, itt-ott barnás-vöröses foltokkal. A boxere a bokái között feszült, míg a nadrágja tőlünk nem messze feküdt a sajátommal és az alsógatyámmal... A haja kócos volt, az álla maszatos... Egészen kínos lenne, ha így látná valaki. Persze rajtam kívül!
Koiki zavartan felhúzta az alsóját, majd felemelte a cuccainkat a földről, és a kezembe nyomta.
- Koiki! - ragadtam meg a kezét, majd közelebb húztam - Itt tiszta maszat az arcod! - nyaltam meg a hüvelykujjam, majd finoman ledörgöltem az arcáról a véres csíkot - Így már jobb - mosolyogtam rá, majd kihasználva a pillanatot egy újabb csókot leheltem az ajkaira.
- A Te... a Te arcod is véres, Akashi-sama... - elpirulva kerülte a tekintetem.
- Akkor, megkérhetnélek, hogy letöröld? - a srác bizonytalanul ráfogott az ingujjára, és az arcomhoz emelte - Én nem egészen így gondoltam - kulcsoltam az ép kezem az övére, mire leengedte a karját, egészen vörösen közelebb hajolt, és picit kidugott nyelvvel végigszántott az államon lecsordult csíkon - Lejött? - kérdeztem, mikor zavartan el is kapta utána az arcát tőlem. Visszanézett rám, majd vörösen rázta meg a fejét - Koiki! Kérle... - csukott szemmel közelebb hajolt, majd éreztem, hogy nem csak a nyelvével, hanem az ajkaival is finoman játszadozik az államon. Nem igazán olyan volt, mint mikor bejöttünk a szobába, és azt az érzést keltette szinte, hogy fel akar falni, de mindenképp a cukin bizonytalan, de mégis tüzes megmozdulásai egyszerűen imádnivalóak! Mikor abbahagyta, és újból rákérdeztem, félénken bólintott. Akkor a mosdásrésszel kész is vagyunk!