49. fejezet

49. fejezet

Ártatlanság...

Bevittük Akasaku holmiját a vendégszobába. Nem láttam mi történik mögöttem, de gondolataimban a lány a saját vérében feküdve vonaglott a padlón... Ha hozzámer érni akár csak egy ujjal a barátomhoz, akkor esélytelen, hogy másnap ne feldarabolva találja magát egy szemeteszsákban a tenger mélyén! Idegesen dobtam le a hatalmas utazótáska felém eső részét, mikor anya elkezdte leengedni.
- Na, de Akashi! Mi a francot csinálsz? - ripakodott rám anya, mire elmormogtam egy bocsánatot. Ahogy hátranéztem, Akasaku öntelt vigyorával találkoztam, amint óvatosan lehelyezi a sráccal a másik csomagot.
- Akkor ezzel megvolnánk - kiáltott fel - Köszönöm a segítséget, Furi! - sugárzó mosoly... elpiruló, dadogó Koiki... én kinyírom ezt a lányt!!! Hogy merészel már csak hozzászólni is?!
- Gyorsan kitálalok - sietett el anya egy kínos mosollyal. Francba! Egyedül nehezebb lesz levakarni Akasakut...
- Gyere, Koiki! Hagyjuk kicsit Akasakut! Mondanom kell valamit... - ragadtam meg pár másodperc után a srác karját.
- Öhm... igenis, Akashi-sama! - miért kell mindig és mindenhol, mikor kínos helyzetet idézhet elő, így szólítania?!
- Akashi-sama? - nézett rá kérdőn a lány, majd széles vigyorral felém fordult - Aka-chan! Komolyan ilyen lettél? Annak idején nem ugráltattál senkit. Nagy előrelépés, hogy most már képes vagy uralkodni valaki felett! - uralkodni? Már megint ezzel jönnek? Miért hiszik, hogy uralkodom Koiki felett? Én nem uralkodok felette, csak... csak vigyázok Rá, nehogy valami hülyeséget tegyen! Például szóba álljon egy olyan emberrel, mint Te, Akasaku...
- Ne beszélj baromságokat! - mondtam könnyedén, majd szépen kihúztam a srácot magam mögött a szobából. Éreztem, hogy az egész testem remeg. El se tudtam dönteni, hogy a dühtől vagy a félelemtől.
Finoman betessékeltem, majd magunkra csaptam az ajtót. Koiki egy pillanatig kissé megszeppentnek tűnt, majd megszólalt rám nézve:
- Miről akartál beszélni velem, Akashi-sa... - talán cseppet nagy lendülettel megcsókoltam, így lassan a szekrényemhez szorult. Ki akartam sajátítani. Azt akartam, tökéletesen tisztázódjon benne, hogy csak az enyém, és senki másé! Bár a csókja alapján nekem úgy tűnt, ezzel teljesen tisztában van. Reméltem, hogy Ő is azért ilyen vadul viszonozza, hogy megmutathassa hűségét. Karjai a nyakam köré fonódtak és egészen azt az érzést keltették bennem, hogy semmi pénzért nem engedne most el engem. Egy pillanatra elkapott a szenvedély, és az ép kezem a nadrágjába csúsztattam. Koiki erre egészen elvesztette a fejét, azt hiszem. Iszonyatosan vadul csókolt, egyre több harapással kombinálva, a kezeivel a nyakamba mart és teljes testével hozzám simult. A jó kurva életbe! Hogy a faszomba álljak le most?! És ami még komolyabb kérdés: hogy állítsam le Őt?