51. fejezet

51. fejezet

Az ember tervez... aztán reméli, hogy nem húzzák keresztül a számításait...

Koiki a bocsánatkéréseivel már az idegeimre ment... őszintén szólva pont, hogy én voltam, aki nagyon elragadtatta magát... de bárhányszor jelentettem ezt ki neki, csak azzal érvelt, hogy ha így is volt, akkor is Ő akarta ezt az egészet.
- Fejezd már be! - ragadtam meg a szakadt ingjét, és alapvetően idegesen kissé felrántottam a földről.
- Akashi-sama... - a srác tekintete még mindig szenvedélyt tükrözött. A nevemet is tökéletesen extázisszerű hangszínen suttogta. Francba! Ez így nem állapot! Valamivel csillapítanom kell...
De most nem szabad! Itthon van anya és Akasaku is! De... mégis kell valamit tennem ez ellen... Koiki azonban türelmetlenül kezeit a nyakam mögött átkulcsolta, és egészen az arcomhoz hajolt. Éreztem, ahogy hevesen veszi a levegőt. A szemeiben türtőztethetetlenül égett a vágy, és kitágult pupillái mélyen a tekintetembe fúródtak. Az állán még mindig csillogott a véres nyál. Próbálhatom fékezni magam... de idővel úgyis megadom magam a kísértésnek. Nincs mit tenni: legyűrtem azt a pár centi távot közöttünk, és lassan végignyaltam a maszatos állán. A srác lehunyta a szemeit, és várta a folytatást. De attól tartok, hogy ha megint elkezdjük, ugyanoda érünk, mint az előbb... Mit tegyek? Talán a legegyszerűbb az lenne, ha szépen elvonulnánk a mosdóba kiverni... bár így Koikit elnézve... Most még talán meg is sértődne, hogy miért vagyok ilyen "rideg" vele! De mi mást tehetnénk? Bár necces lenne úgy kimenni a szobából, hogy ne lásson meg senki. Akasaku pedig semmiképp se kéne, hogy meglásson minket így! De ha a szobában maradunk, mennyi az esélye, hogy a srác nem csinál megint valamit? És mi lenne, ha most kivételesen én kényeztetném kissé orálisan? Bár... ha egyszerűen kiverném neki, az is megfelelne, nem? Úgy zárhatnánk le talán a leggyorsabban és halkabban az ügyet most! De a jelenlegi felállást hogy fordítsam át arra?
- Akashi-sama... - utálom, mikor ilyen hangszínen szól hozzám, amikor nem kéne, hogy ez... hevesen csókolni kezdett. Az ajkai most is forrón tépték a szám és a nyelvem. Nem igaz, hogy nem képes kicsit várni! De ellenkezni képtelen voltam. Ugyanúgy vadul reagáltam, csak közben a gondolataimban, valahol mélyen próbáltam fenntartani annyi lélekjelenlétet, hogy lehetőség szerint a folytatást a megfelelő irányba terelhessem...
Újra és újra a vállaimba és a hátamba mart, ahogy épp ért. Én csak visszafogottan tartottam a derekánál. Na jó, talán kicsit lejjebb és nem épp tartásnak lehetne nevezni... hanem inkább markolászásnak... Aztán egyik pillanatról a másikra feltűnt, hogy egészen az ölembe mászott. Ha most nem kapcsoltam volna sikeresen, és finoman nem tolom el onnan, több, mint valószínű, hogy ugyanoda érkezünk. De a francba is! Minek kellett ezt megint végigjátszanom?! Koiki tekintete elég elfogultnak tűnt. Már jött is volna vissza... Rendben. Akkor szépen kiverem neki, aztán lenyugszik. Utána meg valahogy magammal is kezdek valamit... A hasára fordítottam, aztán lassan vándoroltam le a csípője mentén a farkához. Jól viselkedett, és csak alig hallhatóan, mélyeket lélegzett. Őszintén szólva, most ha közben nem érzem a heves szívverését és megfeszüléseket, talán még azt mondanám, nem élvezi a dolgot... Ennél jóval hangosabb szokott lenni hasonló helyzetekben! Fölé hajoltam, és közben szívni kezdtem a nyakát. Kissé feljebb emelte a fejét. Hallani lehetett szinte a szívverését.
- Akas...Akashi-sama! Ne... ne csak ott! - ez a hang! Nem sok kell ahhoz, hogy elveszítsem a fejem... de hát a kívánságát nem tagadhatom meg! Legalább kézzel tennem kell valamit az öröme érdekében! Azonban újra emlékeztetett egy kis nehézségre a bekötözött kezem... így pedig nehezen tudtam egyszerre foglalkozni vele elöl és hátul is! Szerencsére a srác boldogan fogadta a bal kezem ujjainak társaságát is, és azokba is kéjesen belenyögött. Egészen esetlenül éreztem magam így... - Akashi-sama! - már pár pillanat óta sejtettem, hogy nem bírja soká, így ahogy éreztem, ahogy az eddig remegő test megfeszül, leállítottam minden mozgásomat. Az első mély levegővételeit hallva feltérdeltem, majd mellémásztam. Az arca vörös volt és jóval nyugodtabb, mint nemrégiben. És a szemei is már másképp csillogtak - Ah, Akashi-sama! - finoman végigvezettem a nyelvem a szétbomlott kötés mentén, amin kismértékben a srác ondójából is volt... - Szeretlek - mosolygott rám, finoman hozzám dörgölőzve.