52. fejezet

52. fejezet

Paradoxon

- Akashi-sama! Hadd segítsek! - néha egészen elbizonytalanít Koiki... ez az ember ugyanaz, mint az a sírós kölyök, aki pirulva bebújik a takaró alá zavarában? Ugyanaz, aki minden apróságon hisztizik, aztán egy Kichairo-chuu~-val el is hallgattathatod? Most pedig kutyaszemekkel pislog rám, hogy leszophat-e... ez a srác egy kész paradoxon! Egyik pillanatban alig mer megszólalni, aztán úgy mászik rám, hogy le se tudom szedni.
Na, de mit tehetnék? Úgyis most le vagyok sérülve, tehát miért lehetne ellenvetésem? Megengedően feljebb húztam a pólóm, hogy ne legyen útban, mire Koiki nem is várt egyéb jelre; szépen az ölembe hajolt. A nyelve lassan körözött a farkam tetejénél. A hirtelen kezdéstől kissé zavarba jöttem, és behunyt szemmel elfordultam. A srác erre felnézett rám, majd mosolyogva megcsókolt:
- Hogy így milyen édes vagy, Akashi-sama! - édes? Engem csak ne nevezzen édesnek!
- Tudod, ki az édes!? - néztem rá kicsit haragosan, majd gondolva egyet, folytattam: - Te, amikor épp orálisan kényeztetsz! - azzal a feje tetejére helyeztem a kezem, és gyengéd nyomással visszatoltam lentre. Ő csak ne szórakozzon velem! Már kezdtem megijedni, hogy elvesztem a tekintélyem!
Koiki engedelmesen folytatta. Bal kezemre támaszkodtam hátra, ahogy visszafogva magamat, csak csendesen élveztem a helyzetet. Kézzel és szájjal egyaránt izgatott. Lassacskán rá kellett jönnöm, hogy már segítség nélkül is egészen ügyes... őszintén: a legutóbbi ilyen alkalomhoz képest most jóval jobb volt. Magától is kellően mélytorokra ment... sokkal intenzívebb volt és nem is fogazott. Francba! Ha túl gyorsan elsülök még rosszul minősít... vagy nagyon eltelik magától... De képtelen vagyok már sokáig visszatartani! Éreztem, ahogy Koiki minden egyes mozdulatára még inkább a tűrőképességem határára érek. De nem bírtam tovább. A csúcson voltam, és irányíthatatlanul felszisszentem, hátrahajtva a fejem, megint csak a szájába élvezve... A srác most is köhögött egy picit, de utána láttam, ahogy ügyesen lenyeli. De másodpercek múlva vörösen felnézett rám, majd bizonytalanul elmosolyodott:
- Ahhoz képest, hogy az elmúlt pár napban többször is... csináltuk, most olyan sokat élveztél, Akashi-sama! - mert tegnap továbbra se én voltam veled! Bár meglepne, hogyha ennek tényleg lenne ehhez bármi köze...
- Koiki! - öleltem magamhoz, miközben feltérdelt volna.
- Akashi-sama! Megfulladok! - most újból csak az a kisgyerek. Erősítettem a szorításon, majd teljesen elengedtem és egy gyors csókot adtam a szájára.
- Gyerünk! Szedjük rendbe magunkat, mielőtt még megint ránk nyitnak, hogy mit csinálunk ennyi ideig! - tápászkodtam fel, majd Koiki kezét elkapva felsegítettem őt is - Így kissé siralmas látványt nyújtunk... - néztem végig a srácon. A szakadt gallérú ingje félig kigombolódva lógott a fél vállán, itt-ott barnás-vöröses foltokkal. A boxere a bokái között feszült, míg a nadrágja tőlünk nem messze feküdt a sajátommal és az alsógatyámmal... A haja kócos volt, az álla maszatos... Egészen kínos lenne, ha így látná valaki. Persze rajtam kívül!
Koiki zavartan felhúzta az alsóját, majd felemelte a cuccainkat a földről, és a kezembe nyomta.
- Koiki! - ragadtam meg a kezét, majd közelebb húztam - Itt tiszta maszat az arcod! - nyaltam meg a hüvelykujjam, majd finoman ledörgöltem az arcáról a véres csíkot - Így már jobb - mosolyogtam rá, majd kihasználva a pillanatot egy újabb csókot leheltem az ajkaira.
- A Te... a Te arcod is véres, Akashi-sama... - elpirulva kerülte a tekintetem.
- Akkor, megkérhetnélek, hogy letöröld? - a srác bizonytalanul ráfogott az ingujjára, és az arcomhoz emelte - Én nem egészen így gondoltam - kulcsoltam az ép kezem az övére, mire leengedte a karját, egészen vörösen közelebb hajolt, és picit kidugott nyelvvel végigszántott az államon lecsordult csíkon - Lejött? - kérdeztem, mikor zavartan el is kapta utána az arcát tőlem. Visszanézett rám, majd vörösen rázta meg a fejét - Koiki! Kérle... - csukott szemmel közelebb hajolt, majd éreztem, hogy nem csak a nyelvével, hanem az ajkaival is finoman játszadozik az államon. Nem igazán olyan volt, mint mikor bejöttünk a szobába, és azt az érzést keltette szinte, hogy fel akar falni, de mindenképp a cukin bizonytalan, de mégis tüzes megmozdulásai egyszerűen imádnivalóak! Mikor abbahagyta, és újból rákérdeztem, félénken bólintott. Akkor a mosdásrésszel kész is vagyunk!

51. fejezet

51. fejezet

Az ember tervez... aztán reméli, hogy nem húzzák keresztül a számításait...

Koiki a bocsánatkéréseivel már az idegeimre ment... őszintén szólva pont, hogy én voltam, aki nagyon elragadtatta magát... de bárhányszor jelentettem ezt ki neki, csak azzal érvelt, hogy ha így is volt, akkor is Ő akarta ezt az egészet.
- Fejezd már be! - ragadtam meg a szakadt ingjét, és alapvetően idegesen kissé felrántottam a földről.
- Akashi-sama... - a srác tekintete még mindig szenvedélyt tükrözött. A nevemet is tökéletesen extázisszerű hangszínen suttogta. Francba! Ez így nem állapot! Valamivel csillapítanom kell...
De most nem szabad! Itthon van anya és Akasaku is! De... mégis kell valamit tennem ez ellen... Koiki azonban türelmetlenül kezeit a nyakam mögött átkulcsolta, és egészen az arcomhoz hajolt. Éreztem, ahogy hevesen veszi a levegőt. A szemeiben türtőztethetetlenül égett a vágy, és kitágult pupillái mélyen a tekintetembe fúródtak. Az állán még mindig csillogott a véres nyál. Próbálhatom fékezni magam... de idővel úgyis megadom magam a kísértésnek. Nincs mit tenni: legyűrtem azt a pár centi távot közöttünk, és lassan végignyaltam a maszatos állán. A srác lehunyta a szemeit, és várta a folytatást. De attól tartok, hogy ha megint elkezdjük, ugyanoda érünk, mint az előbb... Mit tegyek? Talán a legegyszerűbb az lenne, ha szépen elvonulnánk a mosdóba kiverni... bár így Koikit elnézve... Most még talán meg is sértődne, hogy miért vagyok ilyen "rideg" vele! De mi mást tehetnénk? Bár necces lenne úgy kimenni a szobából, hogy ne lásson meg senki. Akasaku pedig semmiképp se kéne, hogy meglásson minket így! De ha a szobában maradunk, mennyi az esélye, hogy a srác nem csinál megint valamit? És mi lenne, ha most kivételesen én kényeztetném kissé orálisan? Bár... ha egyszerűen kiverném neki, az is megfelelne, nem? Úgy zárhatnánk le talán a leggyorsabban és halkabban az ügyet most! De a jelenlegi felállást hogy fordítsam át arra?
- Akashi-sama... - utálom, mikor ilyen hangszínen szól hozzám, amikor nem kéne, hogy ez... hevesen csókolni kezdett. Az ajkai most is forrón tépték a szám és a nyelvem. Nem igaz, hogy nem képes kicsit várni! De ellenkezni képtelen voltam. Ugyanúgy vadul reagáltam, csak közben a gondolataimban, valahol mélyen próbáltam fenntartani annyi lélekjelenlétet, hogy lehetőség szerint a folytatást a megfelelő irányba terelhessem...
Újra és újra a vállaimba és a hátamba mart, ahogy épp ért. Én csak visszafogottan tartottam a derekánál. Na jó, talán kicsit lejjebb és nem épp tartásnak lehetne nevezni... hanem inkább markolászásnak... Aztán egyik pillanatról a másikra feltűnt, hogy egészen az ölembe mászott. Ha most nem kapcsoltam volna sikeresen, és finoman nem tolom el onnan, több, mint valószínű, hogy ugyanoda érkezünk. De a francba is! Minek kellett ezt megint végigjátszanom?! Koiki tekintete elég elfogultnak tűnt. Már jött is volna vissza... Rendben. Akkor szépen kiverem neki, aztán lenyugszik. Utána meg valahogy magammal is kezdek valamit... A hasára fordítottam, aztán lassan vándoroltam le a csípője mentén a farkához. Jól viselkedett, és csak alig hallhatóan, mélyeket lélegzett. Őszintén szólva, most ha közben nem érzem a heves szívverését és megfeszüléseket, talán még azt mondanám, nem élvezi a dolgot... Ennél jóval hangosabb szokott lenni hasonló helyzetekben! Fölé hajoltam, és közben szívni kezdtem a nyakát. Kissé feljebb emelte a fejét. Hallani lehetett szinte a szívverését.
- Akas...Akashi-sama! Ne... ne csak ott! - ez a hang! Nem sok kell ahhoz, hogy elveszítsem a fejem... de hát a kívánságát nem tagadhatom meg! Legalább kézzel tennem kell valamit az öröme érdekében! Azonban újra emlékeztetett egy kis nehézségre a bekötözött kezem... így pedig nehezen tudtam egyszerre foglalkozni vele elöl és hátul is! Szerencsére a srác boldogan fogadta a bal kezem ujjainak társaságát is, és azokba is kéjesen belenyögött. Egészen esetlenül éreztem magam így... - Akashi-sama! - már pár pillanat óta sejtettem, hogy nem bírja soká, így ahogy éreztem, ahogy az eddig remegő test megfeszül, leállítottam minden mozgásomat. Az első mély levegővételeit hallva feltérdeltem, majd mellémásztam. Az arca vörös volt és jóval nyugodtabb, mint nemrégiben. És a szemei is már másképp csillogtak - Ah, Akashi-sama! - finoman végigvezettem a nyelvem a szétbomlott kötés mentén, amin kismértékben a srác ondójából is volt... - Szeretlek - mosolygott rám, finoman hozzám dörgölőzve.

50. fejezet

50. fejezet

Kellemetlen helyzet…

Ez így nem lesz jó! Fél kézzel a fenekét markoltam, a másikkal a szekrénynek támaszkodtam. A csókunk egyre elfajultabb lett. Vasas ízt éreztem a számban, de nem tudtam eldönteni, Koiki vagy az én vérem e... A véres nyál éreztem, ahogy lecsordul az államon. A srác körmei mélyen a nyakamba és a hátamba mélyedtek. A testének szinte minden porcikája hozzám simult. Az összes apró megmozdulásra éreztem, hogy a srác egyre jobban felizgul. Képtelen vagyok leállni! A bal kezem újra a ruha alá vándorolt, majd a markolászás helyett, ahogy tudtam, magamhoz szorítottam és két ujjammal izgattam ott is. Mikor egyik-egyik ujjammal picit benyúltam, Koiki is egy-egy pillanatra feszülten leállt, és csak egy-egy még inkább szexi, sikertelenül elfojtott nyögés után folytatta a csókunk. Ahogy a farkaink is egymáshoz dörzsölődtek... el se tudtam képzelni, hogy valaha is abbahagyjam! Koiki az enyém! Hozzám tartozik! Soha el nem engedném! A testem része! Egyre mélyebben benyúltam, azonban az a rohadt gatya úgy szorította a karom! Elváltam egy másodpercre a srác vértől maszatos ajkaitól, ölelő karjaitól, vad ritmusban dobogó szívétől, vágytól égő farkától és a kívánatos, szűk kis fenekétől. Leguggoltam, és sietve rángattam le róla a nadrágját... begombolva, felzipzárazva, nem érdekelt. A fő, hogy minél előbb magamévá tehessem! Miután térd alá gyűrtem a nem kívánatos ruhadarabot, az ingje gallérjánál fogva magamra rántottam Koikit. Ő tökéletesen partnerkedett a dologban, és egy forró, de rövid csók közben gyorsan megszabadított engem is az úgy szorító nadrágtól. Ahogy az alsógatyám is lejjebb húzta, rögtön a farkamra borult, és finoman kezdett rajta játszadozni a nyelvével. Jó volt, persze, jó volt... de nekem ennél több kell! Nem igazán törődtem azzal, hogy miközben megint a gallérjába markoltam, és magam felé rántottam, az anyag megadóan felhasadt... én Őt akarom! Ahogy magamra vontam végre, éreztem, ahogy az izzadtságtól síkos bőre szinte lángolva ér az enyémhez. Akartam! Akartam mindenét! A mellkasánál lökve átfordítottam a helyzetet. Miközben a csípőm finoman mozgatva dörzsöltem össze még jobban testünk egészét, vadul téptem az ajkait. Persze Koiki is hasonlóképp viszonozta! Hamarosan abbahagytam, hogy belekezdhessek igazán a dolgokba. A karjaimra támaszkodva emelkedtem... volna fel, ha a kissé szétbomlott, átvérzett kötés alatt rejlő sebes bőrfelület nem hasít irtózatos fájdalommal belém! Megadóan visszaestem a srác testére, és dühösen, fájdalmasan sziszegve néztem a kezemre. Koiki alattam még mindig hevesen kapkodva a levegőt, elködösült tekintettel meredt rám a folytatásra várva... Még most is eszméletlenül kívántam, de... végre egy pillanatra újból felfogtam a helyzetet, vettem a körülöttünk lévő világ jeleit, és... szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy... anyám áll az ajtóban... Nos, egészen lefagyott. Vajon mióta van ott? És most akkor mindezt látva, vajon mennyire van tényleg kétségbeesve? A srác is hamarosan kicsit felocsúdva elnézett arrafelé, amerre én már jópár másodperce meredten pislogtam. És amint felfogta a helyzetet, éreztem, hogymegfeszül a teste alattam, aztán kivörösödve összerándult. Biztosra veszem, hogy legszívesebben most elbújna valahova, és reménykedne benne, hogy soha többé nem látja anyám... bár én is most szívesebben lennék valahol egész máshol... Vagy legalább tenném meg nem történtté az esetet... Legalábbis anya szempontjából... és szerintem Ő se kíván mást!

- Akashi... - kissé elhaló volt a hangja. Francba! Anya, menj innen gyorsan és felejtsd el, amit láttál! - Majd... gyertek ebédelni...! - azzal végre elfordult, és maga után becsukta az ajtót is.

- Picsába! - csaptam az ép öklömmel a padlóra.

- Sa... sajnálom - hallottam magam alól a halk hangot. Még mindig volt valami erotikus csengése, de egyértelmű volt számomra, hogy most ennek egyelőre vége...

- Nem a Te hibád - nyomtam egy lágy csókot az ajkára, majd lefordultam róla - Hülye voltam, hogy elkezdtem ezt az egészet.

- Akashi-sama! - feküdt a vállamra - Szeretlek - egy egyszerű kis szó, amit már nem először hallok Tőle, de még most is melegséggel tölt el és boldoggá tesz.

- Én is szeretlek, Koiki - néztem rá, mire csak mosolygott, majd lassan mindketten feltápászkodtunk - És sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak - finoman megöleltem, mire újra elsuttogta, hogy Ő sajnálja...

49. fejezet

49. fejezet

Ártatlanság...

Bevittük Akasaku holmiját a vendégszobába. Nem láttam mi történik mögöttem, de gondolataimban a lány a saját vérében feküdve vonaglott a padlón... Ha hozzámer érni akár csak egy ujjal a barátomhoz, akkor esélytelen, hogy másnap ne feldarabolva találja magát egy szemeteszsákban a tenger mélyén! Idegesen dobtam le a hatalmas utazótáska felém eső részét, mikor anya elkezdte leengedni.
- Na, de Akashi! Mi a francot csinálsz? - ripakodott rám anya, mire elmormogtam egy bocsánatot. Ahogy hátranéztem, Akasaku öntelt vigyorával találkoztam, amint óvatosan lehelyezi a sráccal a másik csomagot.
- Akkor ezzel megvolnánk - kiáltott fel - Köszönöm a segítséget, Furi! - sugárzó mosoly... elpiruló, dadogó Koiki... én kinyírom ezt a lányt!!! Hogy merészel már csak hozzászólni is?!
- Gyorsan kitálalok - sietett el anya egy kínos mosollyal. Francba! Egyedül nehezebb lesz levakarni Akasakut...
- Gyere, Koiki! Hagyjuk kicsit Akasakut! Mondanom kell valamit... - ragadtam meg pár másodperc után a srác karját.
- Öhm... igenis, Akashi-sama! - miért kell mindig és mindenhol, mikor kínos helyzetet idézhet elő, így szólítania?!
- Akashi-sama? - nézett rá kérdőn a lány, majd széles vigyorral felém fordult - Aka-chan! Komolyan ilyen lettél? Annak idején nem ugráltattál senkit. Nagy előrelépés, hogy most már képes vagy uralkodni valaki felett! - uralkodni? Már megint ezzel jönnek? Miért hiszik, hogy uralkodom Koiki felett? Én nem uralkodok felette, csak... csak vigyázok Rá, nehogy valami hülyeséget tegyen! Például szóba álljon egy olyan emberrel, mint Te, Akasaku...
- Ne beszélj baromságokat! - mondtam könnyedén, majd szépen kihúztam a srácot magam mögött a szobából. Éreztem, hogy az egész testem remeg. El se tudtam dönteni, hogy a dühtől vagy a félelemtől.
Finoman betessékeltem, majd magunkra csaptam az ajtót. Koiki egy pillanatig kissé megszeppentnek tűnt, majd megszólalt rám nézve:
- Miről akartál beszélni velem, Akashi-sa... - talán cseppet nagy lendülettel megcsókoltam, így lassan a szekrényemhez szorult. Ki akartam sajátítani. Azt akartam, tökéletesen tisztázódjon benne, hogy csak az enyém, és senki másé! Bár a csókja alapján nekem úgy tűnt, ezzel teljesen tisztában van. Reméltem, hogy Ő is azért ilyen vadul viszonozza, hogy megmutathassa hűségét. Karjai a nyakam köré fonódtak és egészen azt az érzést keltették bennem, hogy semmi pénzért nem engedne most el engem. Egy pillanatra elkapott a szenvedély, és az ép kezem a nadrágjába csúsztattam. Koiki erre egészen elvesztette a fejét, azt hiszem. Iszonyatosan vadul csókolt, egyre több harapással kombinálva, a kezeivel a nyakamba mart és teljes testével hozzám simult. A jó kurva életbe! Hogy a faszomba álljak le most?! És ami még komolyabb kérdés: hogy állítsam le Őt?